A társadalmon kívüli lázadó fiatalok nemcsak a „hanyatló Nyugaton” jelentek meg, de a szocialista blokk államaiban – így Magyarországon – is. A hazánkban a szocializmus idején bekövetkezett gazdasági és társadalmi változások következtében egyrészt a hagyományos társadalmi kohéziós erők (mint a például a paraszti közösségek, foglalkozási alapon szerveződő öntevékeny csoportok, vallási egyesületek stb.) fölbomlottak, másrészt megindult a vidéki kisebb településekről a nagyvárosok – főleg Budapest – felé való áramlás (elsősorban a foglalkoztatáspolitikai adottságok miatt). Ebben a „változó világban” jelentek meg azok az útkereső és kallódó fiatalok, akiknek a miliőjét leghitelesebben Csörsz István műveiből ismerhetjük meg.
A nyolcvan éve Baján született Csörsz István (1942. május 21.–2018. február 15.) fiatalkorában sok helyen szerzett munkatapasztalatot, s hosszú és kacifántos út vezetett odáig, hogy 1971-től szabadfoglalkozású íróként alkothasson. Abban az évben jelent meg ugyanis – meghozva számára a szakmai elismerést és a közönségsikert – a Sírig tartsd a pofád! című dokumentarista regénye, amely a Nagyfa galeri néven ismert – s mind a korabeli állambiztonság, mind az alternatív kikapcsolódásra vágyó fiatalok számára „figyelemfelkeltő” – csoport és annak tagjai történetét örökítette meg, s amely tizenkét évvel később bővített kiadásban is megjelent. A galeri onnan kapta a nevét, hogy mivel a Budai Ifjúsági Parkba (hosszú hajuk és sajátos öltözködésük miatt) nem engedték be őket, egy park mögötti hatalmas fa alatt gyülekeztek.
Csörsz Istvánnak regényei és kisprózai alkotásai rendszeresen jelentek meg haláláig. Az imént említett könyve mellett külön említést érdemel a szocialista korszakbéli „ifjúsági problémával” foglalkozó másik kötete. Az 1986-ban kiadott Elhagyott a közérzetem című riportgyűjtemény szintén az ifjúsági szubkultúrák világát tárta az olvasók elé: külön bemutatva annak töredezettségét és rétegzettségét (rockerek, punkok, csövesek, popperek stb.). Ez a két könyv nem csupán irodalmi értékű szöveg, de – szubjektív forrásként – a Kádár-korszakkal foglalkozó társadalom-, mindennap- és művelődéstörténet számára is fontos forrás.
Csörsz István egy 1984-ben készült beszélgetésben így vallott a Nagyfa galeri tagjairól. Ők azt látták, hogy a hatvanas években valami új születik, ami számukra szimpatikus és nekik maga a barátság, a megtalált közösség volt a program. Amiben különböztek a hasonló, hátrányos helyzetű fiataloktól, ők jobban érdeklődtek a társadalom, a világ dolgai iránt. Akkor az egész világon egy nemzedék sajátja volt ez a gondolkodásforma, a nyitottság, a közvetlenség, a kíváncsiság, a mást akarás, a kitörni vágyás. Ez a nemzedék nem elégedett meg azzal, amit örökségül kapott, nem elégedett meg a rá kiosztott vagy neki szánt szereppel, hanem szembeszállt egy általa elavultnak, rossznak, hazugnak tartott életelvvel, a beidegződöttségekkel, tabukkal, normákkal, tekintélyekkel, és újra akarta értelmezni a világot. S mindezt együtt, közösségben akarták megvalósítani.
Borítókép: Lázadó fiatalok a nyolcvanas évekből (Forrás: Fortepan)
