Mozitörténeti séta, vetítések, meglepetésvendégek

Ünnepi, jubileumi programsorozattal várja az érdeklődőket a százéves Corvin mozi szeptembertől november végéig, melynek részeként a látogatókat a filmtörténet kiemelkedő alkotásai mellett többek között meglepetésvendégek és mozitörténeti séta is várja.

Magyar Nemzet
2022. 08. 11. 20:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Corvin mozgóképszínházat száz éve, 1922. november 21-én nyitották meg, melynek alkalmából Kosztolányi Dezső verssel köszöntötte a mozit. További érdekesség, hogy a régi filmszínházak közül az egyetlen, melynek neve a nyitás óta nem változott. A filmszínház a kilencvenes évek közepe óta a legnagyobb mozisikereket vetíti, és különböző kulturális események, díszbemutatók és filmfesztiválok helyszínéül is szolgál.

Mint írják, a tervek szerint ősztől a mozi Jávor- és Karády-terme is csatlakozik a Budapest Film artmozi hálózatához, így a nézők a korábbinál még színesebb kínálattal találkozhatnak. A mozi a továbbiakban öt teremmel – Korda, Kabos, Jávor, Karády, Radványi – várja a közönséget.

A tájékoztatás szerint az ünnepi programsorozat a XX. század legfontosabb állomásait, legendás bemutatóit idézi fel. A program maratoni filmnézéssel indul, a Corvin moziéjszaka a közelmúlt egyik legsikeresebb eseménye, s ahogy mindig, úgy most is egyetlen karszalaggal látogatható.

Ezt követően kerül sorra a Névadók mozija sorozat, melynek részeként a nyitástól az ötvenes évekig vetített fontos alkotások láthatók a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotóitól, Az aranyembertől az Állami áruházig, az előadások előtt korabeli filmhíradóval.

A közlemény felidézi, hogy a Best of sorozatban a külföldi legendás bemutatókat idézik fel, többek között olyan filmekkel, mint az E. T., a Csillagok háborúja, valamint a Ben-Hur. A magyar kasszasikerek közül szintén levetítik a Kontrollt, az Üvegtigrist, a Macskafogót, a Vukot, valamint a Csinibabát is.

A szervezők meglepetésvendégekkel, közönségtalálkozóval és mozitörténeti sétával is készülnek. A Best of Corvin néhány vetítését bevezeti, az egyes magyar filmekhez kapcsolódó közönségtalálkozókat moderálja Kovács Gellért Filmszerész, filmes újságíró.

A teljes programról programfüzet is készült. A Moziéjszakára karszalagokat és Corvin 100 többi vetítésére augusztus 11-től lehet jegyeket vásárolni. Bővebb információk a programokról a weboldalon találhatók.

Borítókép: Corvin mozi (Forrás: Wikipédia)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.