Azért vannak a jó barátok – új Karthago-videóklip + videó

A nyáron megjelent Máté Péter előtt tisztelgő lemezük Azért vannak a jó barátok című dalához forgatott új videóklippel jelentkezett a Karthago. A 43 éve változatlan felállásban – Takáts Tamás (ének), Szigeti Ferenc (gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Gidófalvy Attila (billentyűk, ének) és Kocsándi Miklós (dobok, ének) – működő legendás zenekar legfrissebb kisfilmje egy vidám alaphangulatú – egyes pillanataiban szinte burleszkbe hajló jeleneteket is felvonultató –, de tanulságos mese a barátság igazi fogalmáról.

Magyar Nemzet
2022. 10. 29. 20:00
Fotó: Kurucz Árpi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Az Aréna-koncertről Szigeti Ferenc elárulta, hogy a Máté Péter in Rock! albumról a tervek szerint hét-nyolc dal fog felcsendülni, ezek mellett jó néhány Karthago-örökzöldet, illetve frissebb számot is előadnak majd.

 

– Bő két és fél órás programot állítottunk össze. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar majdnem végig velünk lesz a színpadon, azaz szinte a teljes műsort kísérik majd – mondta el Szigeti Ferenc.

Balogh Sándor karmester hangszerelte át a dalokat, nem kizárólag a lassú számokat, hanem a legtempósabbakat is. 

– A legelső próbánkon beültettek minket a nagyzenekar kellős közepébe, és amikor elkezdtek játszani, azonnal bejött a teljes libabőr. Szóval nem túlzás, óriási élmény lesz – vallotta be a zenekarvezető.

Borítókép: Szigeti Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.