A Máté Péter-díj tavalyi átvétele ültette el a gondolatot Szigeti Ferenc zenekarvezető-gitáros fejében, ha már kitüntetés, hát készüljön egy teljes albumnyi anyag a nagyon korán, harminchét évesen elhunyt, kiváló énekes-zeneszerző dalaiból. Méghozzá a zenekar west coastos, ha úgy tetszik – önmeghatározásában – „zöld bozót rockos”, ötszólamú vokálos, immár negyvenhárom éve kitartóan művelt stílusában. Adott tehát a koncepció, azaz a minden ízében klasszikus, hagyományos rock hangszerelés és persze a feldolgozandó dalok, amelyekről az ötletgazda kijelentette, hogy nem szeretnék fenekestül felforgatni a neves slágerszerző emblematikus műveit. Mindez megfejelve azzal, hogy 1983-ban épp Máté Péter hangszerelte szimfonikusokra a Karthago Requiem című opusát a villachi fesztiválra. Amelyet ennek (is) köszönhetően sikerült is megnyerniük.Ízlelgessük tehát a lemez címét: Máté Péter in rock! Amely akár félreérthetetlen utalás is lehet a Deep Purple 1970-es, korszakos, stílusteremtő nagylemezére. Legalábbis, ami a klasszikus rock jegyeit magán viselő hangszerelést illeti. Ennek megfelelően a Hammond-orgona, ahol pedig kell, ott a zongora (Gidófalvy Attila) és a gitár (Szigeti Ferenc) dominanciája kiválóan érvényesül. Persze, könnyű nekik, ha olyan precíz és kőkemény ritmusszekcióra támaszkodhatnak, mint a Kiss Zoltán „Zéro” basszusgitáros és Kocsándi Miklós dobos alkotta páros. Mindezt pedig lágyan körbefonja, kitölti a refrénekben megszólaló ötszólamú vokál, amely a Karthago védjegye.
Ami a dalok kiválasztását illeti, szerencsére volt miből meríteni: a különleges – véleményem szerint világszínvonalú – orgánummal megáldott egykori énekes ugyanis nagyjából kétszáz szerzeményt hagyott az utókorra, döntő többségében maradandó slágereket. Nyilván nem véletlen, hogy a magyar kereskedelmi televíziók különböző „tehetségkutatói” is szívesen énekeltetik el versenyzőikkel Máté Péter befutott slágereit: azzal biztosan nem trafálnak mellé…
A H-Music kiadó által gondozott anyag tizenhárom felvételt sorakoztat fel a digipack csomagolású korongon, köztük olyan nagyságokkal, mint a lemezindító Zene nélkül, a Hazám, az Azért vannak a jóbarátok vagy éppen a francia énekesnő, Sylvie Vartan által is (világ)sikerre vitt Elmegyek (Nicolas) – hogy csak a legismertebbeket említsem.A legnehezebb feladat persze Takáts Tamás énekesre hárult, akinek egyidejűleg több szempontra is ügyelnie kellett: egyfelől a lehetőségekhez képest hűségesen tolmácsolni a zömében táncdal kategóriába sorolható slágereket, másfelől a rock, illetve alkalmanként a blues íratlan szabályait figyelembe véve eleget tenni a műfaj szabta elvárásoknak. Ráadásul e kettősség mellett arról sem feledkezhet el, hogy ő Takáts Tamás – aki nem bújhat ki a bőréből. Neki is köszönhetően nagyot üt a frenetikusra sikeredett Hazám, nemkülönben az Otthonom a nagyvilág tétele. Ez utóbbi már csak azért is áll jól a frontembernek, mert az elmúlt harminc esztendőben saját formációjával erősen „elblúzosította” a hangját, miközben – és szerencsére – a rá jellemző magasabb régiók továbbra sem okoznak gondot neki. Az Elmegyek himnikus tételébe kicsit bátrabban nyúltak bele a feldolgozók, és láss csodát, hatost dobtak. Érdekesség-, illetve változatosságképpen két szerzemény előadását (Most élsz, Szülői ház) Kocsándi Miklós vállalta magára, Takáts Tamáshoz hasonlóan sokadszorra bizonyítva, hogy nem csupán a dobverők mozgásba hozásához ért.
Az olyan slágerek azonban, mint az Éjszakák és nappalok, az Ez majdnem szerelem volt vagy éppen az Elvis Presley ihletésű Ott állsz az út végén hiába kapták meg vérbő hard rock hangszerelésüket, harmóniaviláguk, dalszerkezetük miatt táncdalok maradtak. Amelyeket Takáts Tamás minden igyekezete, intelligens előadásmódja sem tudott igazán rockslágerré varázsolni. Mert azok az említett okokon túl és a szerzőktől függetlenül kifejezetten Máté Péter egyéniségére íródtak. Vagy lehetséges, hogy ezek a dalok úgy, ahogy megszülettek, egyszerűen csak belénk égtek?
Akárhogy is, az album méltó emléket állít a zseniális énekesnek, másfelől a dalok és ezáltal a rock műfaja is tovább él.
