Hozzátette:
Az Örökség című kiállításon anyaországi és határon túl élő, kortárs magyar alkotók bemutatkozása valósul meg, ahol szépen kirajzolódik a közös gyökerekből táplálkozó, mégis sokszínű, lokális jegyekkel gazdagított gondolkodásmód éppen úgy, mint a különböző művészgenerációk alkotásainak egy térbe komponálásával megszülető korrelációja.
A megnyitót a kiállítás kurátora, Kosinsky Richárd, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány művészeti igazgatója, művészettörténész szakmai tárlatvezetése követte.
Kosinsky Richárd a tárlat anyagának bemutatásakor kifejtette:
A tárlat az „örökség” tematikájának egyes aspektusaiba kínál betekintést – a művészeti tradíciótól kezdve az emberiség természethez való viszonyán keresztül a nagyobb ívű, társadalmi kérdésekig bezárólag. Az örökség fogalmának vagy gondolatának mélyebb értelmezésével kialakítható egy közös, kritikai nyelvezet, melynek segítségével már produktívan hasonlíthatók össze a látszólagos ellentétek. A kortárs művészet szeizmográfiai pontossággal érzékeli saját örökségét, reagál jelenére és alakítja hagyatékát – egyszerre tekintve múlt és jövő felé.
Az Esterházy Galéria Örökség című kortárs kiállítása keddtől vasárnapig 9–17 óra között tekinthető meg.
A kiállítás – a nyugati kastélyszárny Esterházy-arcképcsarnokával, a porcelánkabinettel és a Ritkán látott arcok családtörténeti kiállítással – a vezetett kastélytúrák részeként és egyénileg is látogatható minimum öt fővel. A túrák időtartama két óra.
További információkat ide kattintva olvashatnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!