Továbbra is Cseke Péter vezeti a kecskeméti színházat

Megbízatása újabb öt évre, 2023. február 1-jétől 2028. január 31-ig szól.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 10. 13. 19:46
Forrás: Mandiner.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét Cseke Pétert bízta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén. A kecskeméti képviselő-testület egyhangúlag támogatta az egyedüli pályázó, a jelenlegi igazgató kinevezését.

Cseke Péter megbízatása öt évig, 2023. február 1-jétől 2028. január 31-ig szól.

A közgyűlésen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta: örül, hogy a direktor folytatja a megkezdett munkát, a színház ugyanis az ő irányítása alatt nemcsak helyi elismerést szerzett, de nemzeti rangra is lépett.

A régi-új teátrumigazgató megköszönve a bizalmat elmondta:

ahogyan az elmúlt tizenöt évben, úgy ezután is Kecskemét városát fogja szolgálni ezzel a kiváló nemzeti színházi társulattal, reményei szerint a közönség nagy örömére.

Cseke Péter 2008. augusztus 1-jétől vezeti a kecskeméti Katona József Színházat, amely 2020. január 1-jétől kapta meg a nemzeti minősítést.

Borítókép: Cseke Péter színész, rendező, színházigazgató (Forrás: Mandiner.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.