Velük már biztosan találkozhatunk a Virtuózok V4+ nemzetközi döntőjében

A magyar ötletből született komolyzenei tehetségkutató idei első elődöntője alaposan megdolgoztatta a zsűritagokat. Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia összesen húsz továbbjutója közül most tízen mutatták meg magukat az első nemzetközi elődöntőben, a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében, Hollerung Gábor vezetésével.

Magyar Nemzet
2022. 12. 03. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miklósa Erika operaénekes, Gabriela Rachidi, a cseh Krumlov Fesztivál igazgatója, Hauser sztárcsellista, Pablo Sáinz Villegas gitárművész, Steven Mercurio karmester, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar igazgatója és Harvey Goldsmith producer, a Live Aid létrehozója alkotta zsűri legszívesebben mindenkit továbbjuttatott volna, erre azonban nem volt lehetőség. 
Az egy országból érkező versenyzők zenei párbajt vívtak, ennek eredményéről a két fellépés után azonnal döntött a zsűri. 

Negyven éve én is éppen ilyen gyerek voltam, mint most a versenyzők, ezért úgy gondolom: a Virtuózok fantasztikus lehetőség, hogy segíthessünk nekik, felkaroljuk és bátorítsuk őket, hogy megvalósíthassák az álmaikat. Zsűritagként számomra az a legfontosabb szempont, hogy melyik tehetség tudja megérinteni a szívemet

– mondta a spanyol gitár lelkének nevezett Pablo Sáinz Villegas gitárművész, aki extra produkciójával nyűgözte le a tévénézőket.
 

A backstage-ben Plácido Domingo Jr. műsorvezető beszélget a versenyzőkkel Fotó: Hegedűs Bence-Virtuózok

Az ifjabb Plácido Domingo és Zavaros Eszter operaénekes a fellépések után a versenyzőkkel beszélgetett. Megbizonyosodott Liu Yinuo Szofi abszolút hallásáról, valamint kíváncsi volt a szlovén Patricija Avsic hegedűtechnikájára. Patricija ugyanis rendkívül gyorsan tudja játszani Rimszkij-Korszakov: A dongó című művét, amivel sokan szerettek volna már Guinness-rekordot dönteni. A szlovén hegedűs kislány lenyűgözte Plácido Domingo Jr.-t, hiszen 58 másodperc alatt játszotta el a művet, a jelenlegi rekorder ideje pedig 1,04 perc.

A Virtuózok színpada Fotó: Hegedűs Bence – Virtuózok


A Virtuózok V4+ Szlovénia öt ország hét tévécsatornáján egyszerre, egy időben mintegy 70 millió ember számára elérhető. A komolyzenei tehetségkutató még egy elődöntővel és a szuperdöntővel jelentkezik az elkövetkező hetekben. Az öt ország fődíjasainak nyereménye egyenként bruttó tízezer euró, emellett felléphetnek Maestro Plácido Domingóval 2023. március 4-én Budapesten, az MVM Dómban. Az öt fődíjas számára a Hungaroton közös lemezfelvételt biztosít. A Best of Talents díj nyertese egy világsztárral együtt adhat koncertet a Hauser és Harvey Goldsmith által közösen alapított Hauser Virtuosos Talent Managament jóvoltából. Az ezüstérmesek nyereménye egy-egy hollóházi porcelán hegedű és egy koncertfellépés a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Zeneakadémia nagytermében.
 

Ők már biztosan a Virtuózok V4+ nemzetközi döntősei:


 

Magyarország – Somogyi Levente (szaxofon)


 

Szlovákia – Mário Gecasek (harmonika)


 

Csehország – Roman Cervinka (hegedű)


 

Lengyelország – Pawel Libront (klarinét)


 

Szlovénia – Patricija Avsic (hegedű)


Borítókép: A Virtuózok V4+Szlovénia első elődöntőjének versenyzői (Fotó: Hegedűs Bence – Virtuózok)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.