Munkásságának elismerései: Pro Ecclesia Hungariae (1996), Az év lakóháza (2000), Ybl Miklós-díj (2003), Az Év Főépítésze díj (2011). 2021-ben Kossuth-díjat kapott.
Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte, hogy 2017 októberében első alkalommal nyerte el az elnökséget, majd 2020 szeptemberében újabb felhatalmazást kapott az elnöki munka folytatására, amelyet idén novemberében fejez be.
A művészeti értékeknek sokkal jelentősebb szerepet kell játszani minden magyar életében, ezáltal a nemzet erősebb, boldogabb és minden tekintetben sikeresebb lehet
– idézte fel elmúlt éveinek - és mint mondta - máig érvényes hitvallását a leköszönő elnök.
Vashegyi György az elmúlt hat év eredményei közé sorolta többek közt, hogy a közoktatásban erősödött a művészeti nevelés, bővült az akadémiai ösztöndíjrendszer, a digitalizálási program keretében elérhetővé válik az akadémia tagjainak teljes életműve a világhálón, de Makovecz Imre kulturális hagyatékának ápolásában is jelentős fejlődést értek el. A leköszönő elnök kiemelt jelentőségűnek nevezte az MTA és az MMA közötti együttműködési megállapodás létrejöttét is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!