Katonaárvák nézték meg az Egri csillagokat a Nemzetiben

A látogatást Dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója közösen kezdeményezte.

Forrás: Honvédelem.hu2024. 01. 20. 20:00
Katonaárvák a Nemzeti Színházban
Vidnyánszky Attila az előadást követően személyes hangvételben beszélgetett vendégeivel a művészet közösségformáló erejéről (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt) Fotó: Eöri Szabó Zsolt Forrás: Nemzeti Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony előtt a János vitézt nézték meg 11 éven aluli fiatalok, január 16-án pedig 12–18 év közti kamaszok tekinthették meg a Nemzeti társulatának legnépszerűbb előadását, az Egri csillagokat.
 

Katonaárvák a Nemzeti Színházban
A Honvédelmi Minisztérium közreműködése által hét olyan árva látogatott 2023. december 4-én a teátrumba, akiknek már kiskorukban a szülő elvesztésével kellett megbirkózniuk. Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Ők a jövő, őket kell megszólítani. Én bízom a fiatalokban, de foglalkozni kell velük. Különösen az olyan szívszorító esetekben, mint a katonaárváké. Nem gondolunk rá, hogy békeidőben is vannak áldozatai a katonaéletnek

– fogalmazott Vidnyánszky Attila, miután a katonaárvák látták az előadást.

A társulat a Honvédelmi Minisztériummal további együttműködésre is készül. 

– Szeretnénk, ha honvédek, a minisztérium dolgozói, illetve kadétok a tantervbe beilleszthető történelmi darabokat tekinthetnének meg kedvezményesen – mondta Aranykovács Andrea, a HM Honvédelmi Nevelési Főosztály Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Osztályának osztályvezetője.

 

Borítókép: Vidnyánszky Attila az előadást követően személyes hangvételben beszélgetett vendégeivel a művészet közösségformáló erejéről (Fotó: Nemzeti Színház/Szabó Zsolt)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.