A korábbi James Bondot a BBC kérdezte az Oscar Wilde-díj Los Angeles-i átadóján, mire az ír-amerikai színész kijelentette:
Cillian Murphy nagyszerű James Bond lenne.

A felvetés egyszerre meglepő és logikus, Murphy neve ugyanis eddig pletykaszinten sem merült fel az új 007-es ügynök szerepére, amit utoljára Daniel Craig játszott el 2021-ben. Másrészről Cillian Murphyt Oscar-esélyesként tartják számon az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításáért, így mostanában igen gyakran foglalkozik vele a világsajtó.
Brosnan szavai kapcsán Murphy, aki szintén részt vett a díjátadón, azt mondta: nem hallott róla, hogy ott lenne a lehetséges Bondok között. Szerényen hozzátette: nem igazán gondolkodik azon, hogy ő nyeri meg az Oscar-díjat, egyszerűen csak jól akarja majd érezni magát a gálán.
A szóbeszéd ellenére még nem lehet biztosan tudni, ki bújik legközelebb őfelsége titkos ügynöke bőrébe. Felmerült nevek azonban bőven akadnak: Idris Elba, Henry Cavill, Tom Hardy, Aaron Taylor-Johnson is szóba került már a sajtóban.
James Bond szerepe a 2021-es Craig-féle Nincs idő meghalni óta betöltetlen. Amennyiben valóban Murphy játszaná el az ikonikus karaktert, olyan színészek nyomába lépne, mint Sean Connery, Roger Moore, Timothy Dalton, és persze Pierce Brosnan.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!