Hiába élünk a posztmodern korban, a kosztümös történetek reneszánszának lehetünk tanúi. Gondoljunk csak az itthon is elképesztően népszerű brit sorozatra, a Downton Abbey-re, vagy a szintén Julian Fellowes által megalkotott Aranykorra, amely a XIX. századi amerikai új és régi arisztokrácia harcait dolgozza fel remek érzékkel. A hazai gyártásúak közül történelmi eseményeket, személyeket feldolgozó éppúgy akad (Hadik, Most vagy soha, Semmelweis), mint regényfeldolgozás: ilyen a Móricz Zsigmond művéből készült Tündérkert.
És ilyen (volt) a Bridgerton család is. A Neflix által képernyőre vitt könyvsorozat szerzőjét, Julia Quinnt nem véletlenül nevezik gyakran a mai Jane Austennak, hiszen romantikus regényei a szerelmi szálak mellett a György-kori Anglia társadalmi problémáit is remekül megjelenítik, így az olvasó (illetve a néző) sokkal jobban átérezheti a szereplők harcait.
A kosztümös filmek és sorozatok népszerűségének egyik oka az lehet, hogy a nézők közül sokan szeretnének a zavaros jelenből a múltba menekülni. Korunk ugyanis egyre értékvesztettebb, kiszámíthatatlanabb, millió probléma feszít minket, míg a boldog békeidők biztosnak és kiszámíthatónak tűnnek, még akkor is, ha tisztában vagyunk az akkori problémákkal.
Minden bizonnyal ez az egyik oka annak (persze a szenvedélyes szerelmi jelenetek mellett), hogy a nyolc testvér történetéről, boldogságkereséséről szóló Bridgerton család, amely 2020-ban debütált a Netflixen, legalább akkora sikert aratott, mint a bestseller könyvek. Az amerikai gyártású sorozatot azonban sokan a kezdetektől élesen bírálták, mégpedig a szereplők miatt. A készítők ugyanis jó ötletnek gondolták, hogy a korabeli brit arisztokrácia számos tagját fekete, illetve ázsiai színészek játsszák el, ami magyar szemmel nézve meglehetősen furcsának tűnik, hiszen teljesen történelmietlen, még akkor is, ha regényről van szó. A nézőben így rögtön felmerül a kérdés: hogy lehet, hogy a korabeli brit arisztokrácia „sokszínűség” szempontjából olyan pontosan megfelelt a mai woke-elvásároknak? A válasz: természetesen sehogy.
Pusztán
arról a trendről van szó, amely egyre inkább elhatalmasodik az amerikai filmiparon: a jelen kor társadalmi traumáit ráerőszakolják a múltra, így lesz Hófehérkéből Woke-fehérke, és afroamerikai a közismerten fehér, vörös hajú kis hableány.
Hollywood így meglévő alkotásokat és történeteket hamisít meg ahelyett, hogy önálló filmeket készítene az egyenjogúság témájáról. Pedig pozitív példa bőven akad, sokféle műfajból: Tarantino Djangója például úgy tud pozitív hős lenni, hogy senki sem érzi erőltetettnek, de ilyen Steven Spielberg 1985-ös filmje, a Bíborszín, vagy a NASA első fekete matematikusa, a 2020-ban 101 éves korában elhunyt Katherine Johnson életét feldolgozó A számolás joga is.
Az átlagos magyar és európai nézők számára valóban felfoghatatlan, mégis mitől lenne rasszista az a film, amely úgy jeleníti meg története szereplőit, ahogyan azokat alkotójuk egykor megálmodta.
A nemrég közzétett új előzetes alapján azonban a Bridgerton család harmadik évada folytatja a korábban megkezdett trendet, és bár a megvalósítás továbbra is igényes, a kosztümök korhűnek tűnnek, a képi világ színpompás, és a színészi játékra sem lehet panasz, egyre inkább kezdhetünk aggódni, hogy a woke-őrület végképp maga alá temeti a sorozatot, amelynek 3. évadát május 16-tól láthatjuk a Netflixen.
