Feltörekvő tehetségek szakképzésben
A divatszekcióban Keszeg Anna kultúrakutató, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense mentorálta a nagy sikerű, Győri SZC Sport és Kreatív Technikum tanulóiból álló FAKIE csapatot, akik performatív bemutatójukkal, a legapróbb részletekig kidolgozott egységes vizuális identitásukkal és csapatszellemükkel a kategória első helyezését érdemelték ki. A nyolcvanas évek gördeszkás hip-hop szubkultúráját Vasarely Győri Nemzeti Színház épületdíszének mozaikmintájával és kortárs streetstyle elemekkel fűszerezték – az extravagáns kapszulakollekcióhoz egy Bravo magazin ihlette leporelloposzter formátumú katalógust is társítottak. A divat kategória második helyezését a Kovács Adél trendkutató, dizájntanácsadó, egyetemi oktató által mentorált, BKSZC Kreatív Technikum és Kollégium diákjai, a Hetlekotla csapat nyerte el Heje-huja homokóra projektükkel, amely a hagyományos népi viselet rétegeit hordható, szerethető, fiatalos formába ültetve dolgozta fel. A szekció harmadik helyezését a BKSZC Kreatív Technikum két grafikus és két divatszabó tanuló által aklotott, Molylepkék nevű csapatának ítélték, akiket Györök Bori divat-és ékszertervező mentorált. Érzékeny, textilvirágokkal bolondított kompozíciójuk, a Halott Menyasszony Arany János: Kertben című versét elevenítette meg egy drámai esküvői ruha formájában.
A dizájn kategóriában a Kele Sára formatervező által mentorált, BKSZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum Bohém Banda csapata nyerte el a kategória első helyezését egy három részből álló boudoir koncepciójával.
A projekt többek között egy fésülködőasztalon elhelyezett női torzóból kialakított tükrös ékszertartó szekrényt, valamint egy spanyolfalat is magába foglalt. A Bohém Budoár installáció harmadik szegmensében, egy szabóbabára illesztett táblagépen futó alkalmazás a ’90-es évek népszerű szépségszalon számítógépes játékait idézte meg. Édes Balázs, a LumoConcept ügyvezetője a BKSZC Kreatív Technikumából érkezett Misztérió dizájncsoportot mentorálta – a Hang-fal című pályamunkát a szakmai zsűri második helyezéssel jutalmazta. Az örökölt, de a karcos felület miatt menthetetlen bakelitlemezekből új formai lehetőségek feltérképezésével, illetve bravúros anyagalakítási és illesztési megoldásokkal moduláris térelválasztó elemeket, valamint egy látványos fali kalaptartó panelt hozott létre a diákcsapat. A díjátadó során a dobogós csoportokat többek között értékes könyvcsomaggal, vásárlási utalványokkal és szakmai workshopon való részvételi lehetőséggel jutalmazták.
A szervezők nem engedik el teljesen a diákcsapatok kezét, az MDDÜ figyelemmel kíséri a résztvevők szakmai útját, és ahol lehetséges, igyekszik programjaiban lehetőséget biztosítani nekik.
A cél az, hogy az új szakmai kapcsolatok tovább épüljenek a szakképzési intézmények és a diákok között egyaránt. Az MDDÜ a jövőben is tervezi hasonló programok megvalósítását a szakképzésfejlesztés területén a kreatívipari szakemberek utánpótlásának biztosítása érdekében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!