Lemezbemutató koncerttel zárja az évet Ákos

Idén ősszel jelentette meg új, Metropolis című lemezét Ákos, így a december 14-i évzáró koncert egyben lemezbemutató is lesz. A 36 éve termékeny szerző-előadónak ez az első dupla stúdióalbuma, amely az öt évvel ezelőtt megjelent Idősziget című dalgyűjteményt követi a sorban.

2024. 12. 03. 9:00
Fotó: László Mudra
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nagy jutalom, hogy egy olyan korszakban, amely már-már lemondani látszik az albumformátumról, mi lemezt adhatunk ki, ráadásul duplát. Ilyenkor igyekszünk megadni a módját, olyan kiadványt megjelentetni, amely kiviteli és tartalmi szempontból is megfelel ennek a várakozásnak: a miénknek és a közönségének is – fogalmazott korábban a szerző az albummal kapcsolatban.

A Metropolis premier estje az Akvárium Klubban (Fotó: Mudra László)

A dalszövegeket Ákos írta, emellett tizenhárom tétel zenéjét szerezte és hangszerelte, a szerzői és előadói feladatok mellett producere és művészeti vezetője is volt az albumnak. Szerzőtársai közül Lepés Gábor négy dal zenéjét jegyzi, ő volt hangmérnökként Ákos legfőbb alkotótársa. Madarász Gábor gitáros és az exbonanzás Menczel Gábor szintis két-két szerzemény zenéjét hozta, ezek mellett a lemezre felkerült egy Mandoki Soulmates-nóta jelentősen átfazonírozott, magyar nyelvű változata is, amelyen olyan világsztárok játszanak, mint Mike Stern jazzgitáros. 

Az új szerzemények a címadó Metropolistól az antiutópisztikus Kalifornián vagy a Passió képeit felvillantó Golgotán át a slágervárományos A tükör című dalig sokszínű zenei világot mutatnak, amit az előadótól megszokott hangsúlyos, a jelen világunkra reflektáló dalszövegek foglalnak egységbe.

Szeretnék beszélni a világnak arról a szeletéről, ami az én fejemből látszik. Van bennem aggodalom, apa vagyok, magyar állampolgár vagyok, van bennem világféltés. De meggyőződésem, hogy a normális emberekből van több ebben a normálatlan világban

 – mondta Ákos azzal kapcsolatban, milyen gondolatok mentén születtek a dupla albumon szereplő szerzemények.

A december 14-i Papp László Budapest Sportaréna-beli koncerten teljes egészében lejátsszák a két lemez anyagát, mint az előadó elmondta, nehezen tudná elképzelni, hogy a huszonkét dal ívét megszakítsák egy-egy slágerrel.

A koncerttel kapcsolatos információkat ITT találja.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.