A Svenk, a Hír TV filmes háttérműsora részletesen beszámol a hamarosan mozikba kerülő, Demjén Ferenc slágerei köré szövődő történetet kibontó különleges alkotásról.
A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett film olyan sztárok, fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs és Markó-Valentyik Anna. Ráadásul többségük úgy látható benne, ahogy mozivásznon még korábban soha.
A Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetben az örök kedvenc dalok a szereplők saját előadásában lesznek hallhatóak, az általuk bemutatott látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében. Demjén Ferenc dalai feledhetetlen, minden generációt újra meghódító slágerek. A napjainkban és harminc évvel ezelőtt játszódó zenés vígjátékban a legismertebb számait (Sajtból van a hold, Darabokra törted a szívem, Szerelemvonat, Jégszív, El kell, hogy engedj stb.) éneklik a fiatal színészek és zenészek. Nem csoda, hogy a főhősök kiválasztásánál fontos szempontnak számított, hogy ének- és tánctudással is rendelkezzenek, mert mindkettőből jócskán kijutott nekik a kamerák előtt. A casting folyamatában Demjén Ferenc és csapata is aktívan részt vett.
A Svenk szombat esti adásában a film vágója, Kovács Zoltán mesél a stábról és az utómunkálatok kulisszatitkairól a nézőknek.
Ez egy napsugaras film…
– árulta el a Svenk stábjának a film vágója
Kovács Zoltán még sosem vágott musicalt, hiszen eddig nem sok készült Magyarországon, éppen ezért volt számára is nagy segítség, hogy a filmes csapat az első perctől együtt gondolkodott. Ismerős közegben folyt a munka, hiszen Orosz Dénes rendezővel már a Filmművészeti Egyetem óta dolgoznak együtt, Babos Tamás operatőr, a két kreatív producer, Goda Krisztina és Kormos Anett, valamint a film producere, Kirády Attila pedig gondosan összehangolta a kreatív filmes munkát. Az alkotásban a zenés-táncos betéteket több kamerával, sok beállítással vették fel. A vágó elmondása szerint a történetmesélés összhangja rendkívül lényeges, hiszen egy ilyen film csak akkor működik, ha nem videoklipeket látunk, hanem észrevétlenül szövődnek össze a prózai és a zenei betétek. Kovács Zoltán szerint kár lenne kihagyni ezt a filmet: hiszen ez egy nagyon izgalmas, jó humorú romantikus vígjáték, egy klassz szerelmi történet, amelynek a Demjén-betétdalok adják meg az igazi varázsát.