Molnár Ferenc Liliom című színműve sok tekintetben önéletrajzi ihletettségű, azután született meg, miután a szerző első felesége, Vészi Margit egy heves vita után közös lányukkal otthagyta az írót és külföldre menekült. Molnár sokszor bánt agresszívan szerelmeivel, Liliom című művében mintha ezért kérne megbocsátást.
Molnár Ferenc darabja ma is aktuális
Molnár olyan drámát írt, amelyben benne van minden, amiért érdemes színházat csinálni: nagy nevetés, nagy sírás, nagy szerelem és kis szerelem. Minden megfogalmazódik benne, ami az életben fontos
– idézték Fejes Szabolcsot, aki úgy fogalmazott, hogy a mű egy személyes hangvételű írás a felnőni képtelenségről.
A rendező kiemelte, hogy a darabbeli Liliom egy jó szándékú ember, aki a jó cél érdekében a legrosszabb eszközöket találja meg, tragédiáját pedig az okozza, hogy mindig a legrövidebb úton próbál eljutni a célhoz, ahova aztán soha nem érkezik meg. A rendező kitért arra is, hogy az előadás bizonyos értelemben kortalan lesz, de a Molnár Ferenc által megfestett világból indul ki. A készülő produkció jelmeztervezője Wasilewski Laura, díszlettervezője Fejes Szabolcs, dramaturgja pedig Szalánczi Ágota.
Az előadásban – amelyben egyaránt lesz élőzene és bejátszások – minden karakternek lesz egy meghatározó zenei motívuma és hangszere. A produkció zenei vezetője Kovács Adrián.
A darab szereplői Bordás Roland mellett Bubik Réka, Battai Lili Lujza, Berettyán Sándor, Madácsi István, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Bognár Bence, Kovács S. József, Rubold Ödön, Tóth László, Séra Dániel, Kerék Benjámin és Schneider Bodza.