A színház nem hagyományos feladatairól szólva kitért arra is, hogy a Színitanház képzési portfóliójának újragondolásával a város jelentős feladatot vállalhat a magyar színházi szakma szakemberhiányának oldásában, mindemellett fontos lehetőség a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel való kapcsolat kialakítása.
Az 1993 óta működő, a színház által kiadott Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirattal szorosabb együttműködést alakítana ki például irodalmi pályázatok, drámaírói felhívások, közös online tartalomgyártás terén, bevonva a Magyar Művészeti Akadémia egyes tagozatait is.
Szakmai együttműködést kezdeményezne a dramaturg szakos hallgatókkal, akik bekapcsolódhatnak olyan alkotói és elemző munkába, mint például a szövegfeldolgozások, drámaadaptációk vagy kritikai írások.
Fontos lehetőségünk a pályakezdő színházi alkotókat a gyermek- és ifjúsági előadásokon keresztül bevonni, így biztosítva számukra a fejlődést és lehetőséget a pályájuk kezdetein
– tette hozzá.
A Békéscsabai Jókai Színház Mindentudás Színházi Egyeteme kiváló lehetőséget kínál együttműködésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem elméleti intézeteivel, valamint a színművészképzés hallgatóival és az oktatói kar népszerű művészeivel, lehetőséget adva számukra az aktív részvételre. Az eseménysorozat alkalmas lehet országos, sőt nemzetközi konferenciák megrendezésére is, amihez az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jelentős hátteret biztosíthat.
Herczeg T. Tamás anyai nagyszülei révén kötődik Békéscsabához, itt kezdte pályáját 1999-ben színházi menedzserként, és első színpadi bemutatkozása is itt volt a Jézus Krisztus Szupersztár előadásában Kajafás szerepében szereposztási változás miatt.
Az utóbbi években rendezőként dolgozott a békési vármegyeszékhelyen, legutóbbi munkája, a Jókai Mór és Munkácsy Mihály fiktív találkozásáról szóló, Idegenek és ismerősök című Zalán Tibor-dráma külföldre is eljutott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!