Ideiglenes elnököt neveztek ki a boszniai Szerb Köztársaság vezetésére
Az ellenzék nem vett részt a szavazáson.
Az ellenzék nem vett részt a szavazáson.

Régi-új csapata volt az első, ahol élvonalbeli együttest irányíthatott a sztáredző.

A balkáni országban évtizedek óta súlyos problémát jelent a korrupció, amely a közbeszerzéseken keresztül is komoly károkat okoz.

Egy hűséges bizalmas kerül a kormány élére.

Jövő évtől veszi át a teátrum vezetését.

Többen alkalmatlannak minősítették Baerbockot korábbi botrányai miatt.

A nemzetgazdasági miniszter az ügyfélélmény növelését és a társadalmi értékteremtést várja az új vezetőtől.

Az új elnök rövid programismertetőjében három prioritást nevezett meg.

„Nagyszerű hazafi.”

Új megbízatása összeegyeztethetetlen eddigi munkájával a főváros képviselő-testületében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Fontos bejelentéssel indult a hét.

A győztes csapat 78-szor találta el a kaput a kilencven perc alatt.

Történelmi rekord egyetlen hónap alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.