A Kertész Imre Intézetben 18 órától a Benczúr utca 46. szám alatt található villa épületének történetét és jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők Szabó Tamás programigazgató vezetésével, majd az irodalomkedvelő csapatok érkezését várják a 19 órától kezdődő Jókai-kvízre.
A 200 éve született Jókai Mór író arcképét számtalan képzőművészeti alkotás őrzi, ezeket ismerheti meg a közönség a Képírók című képzőművészeti programsorozat holnapi különkiadásában Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa előadásából 20 óra 15 perctől.
21 óra 30 perctől filmvetítés kezdődik:
José Alberto Cotta A számkivetett című, Kertész Imréről és a traumafeldolgozás írói életművében betöltött szerepéről szóló dokumentumfilmjét tekinthetik meg az irodalom és a pszichoanalízis kapcsolata iránt érdeklődők.
José Alberto Cotta pszichoterapeuta és kutató, valamint Gilberto Safra pszichoanalitikus, tanszékvezető professzor koordinálásával 2014 áprilisában szeminárium indult a Sao Pauló-i Egyetem Pszichológiai Intézetének Klinikai Szakpszichológiai Tanszékén Az emberi számkivetettség kérdése Kertész Imre műveiben címmel. A brazil pszichoanalitikusok úgy vélték, Kertész Imre művei rendkívüli módon hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsék az érzelmi és pszichikai kitaszítottság érzését, így az irodalom és a pszichoanalízis ilyen szempontú összekapcsolása akár terápiás helyzetek megoldásában is segítheti a szakembereket.
Az épület történetét bemutató sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre várják.
A belépésre jogosító karszalagok a múzeumok éjszakáján megvásárolhatóak a helyszínen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!