Hogyan maradhattak fenn Szent László ereklyéi?
I. László 1077 és 1095 között uralkodott Magyarországon. A később lovagkirályként tisztelt uralkodó alakja a magyar történelmi és vallási hagyomány egyik meghatározó részévé vált. Nevéhez számos legenda, templomábrázolás és középkori történet kapcsolódik. Halála után Váradon temették el, szentté avatására pedig 1192-ben, III. Béla király uralkodása alatt került sor.
A novemberi tudományos rendezvényen Solymosi László történész arra emlékeztetett, a középkori szentté avatások során az elhunyt földi maradványait gyakran kiemelték eredeti sírjukból, majd méltóbb, díszesebb nyughelyen helyezték el. Ez egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy a csontok egyes részeit ereklyeként külön őrizzék.
Szent László tisztelete a középkorban széles körben elterjedt. Ereklyéi különböző templomokba és egyházi központokba kerültek, miközben a váradi sírhely története is számos fordulatot vett. A sírt 1565-ben feldúlták, az ereklyék egy része azonban más helyszíneken továbbra is fennmaradhatott.
A legismertebb Szent László-ereklyét ma a győri székesegyházban őrzik. A díszes fejereklyetartó, a Szent László-herma a magyar középkori ötvösművészet egyik legjelentősebb alkotása, és évszázadok óta a király tiszteletének fontos tárgyi emléke.
A mezőkövesdi csonttöredék azonosítása azért különösen jelentős, mert a győri fejereklyével végzett genetikai összehasonlítás révén újabb, tudományosan is vizsgálható maradvány kapcsolódhat Szent László személyéhez.
























