Halálsikoly a francia pokolból

Egy átlagos hétköznap volt. Az emberek ugyanúgy kezdték a mindennapjaikat, mint ahogy általában megszokták. Az édesanya, aki reggel az iskolakapuban elbúcsúzott a gyerekétől, nem gondolta, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk. Az édesapa, aki délután a parkban sétál a kislányával, nem sejtette, hogy egy órán belül a holtteste Allah áldozati oltárára kerül: az utca szegletében verik agyon, mint egy kutyát. Csak azért, mert francia. Született francia.

Az októberben egy iszlamista merénylő által meggyilkolt három rendőr egyikének koporsóját viszik a kollégái Párizsban Fotó: Reuters

Pedig a külvárosi iszlám negyedekben, az emberek tekintetében már egy ideje ott volt a halál. A többséget viszont arra nevelte a balliberális médiaipar, hogy soha nem lehet gond, nem kell félni, mert nincs mitől. Aztán egy lövés mindent megváltoztatott. Egy rendőr lőtt az iszlám gettóban, önvédelemből. Azért, hogy megmentse magát, kolléganőjét a sötét lépcsőház kábítószeres, közveszélyes alakjaitól.

Egy rövid időre elkezd lejátszódni a szokásos hamis forgatókönyv: íme, a rendőri brutalitás következménye, a rendőrök rasszisták, a bűnözők az igazi áldozatok. Az agyhalott liberális jogvédők rendszer- és rendőrellenes hisztériát keltenek, amit természetesen a balliberális politika is igyekszik kihasználni.

Októberben egy iszlamista merénylő által meggyilkolt három rendőr egyikének koporsóját viszik a kollégái Párizsban
Fotó: Reuters

Csakhogy ezúttal a halál kultuszának kártyásai rossza lapra tesznek, a gettók fellázadnak. Az első órákban a szokásos, mindennapok részévé vált randalírozásnak tűnik az egész – kocsikat gyújtanak fel, kirabolnak egy tucat boltot, agyonütnek pár rosszkor rossz helyen járó embert –, amit a háttérben politikai alkuk, azaz több millió eurós lefizetések árán még rendezni lehet.

De most hiába minden balliberális szemfényvesztés. A lövés célba talált, a hamis értékek tiszteletére alapozott ország és az elgyökértelenített civilizáció elevenébe vág, melynek társadalma kártyavárként omlik össze, mindössze pár nap alatt.

A Gerilla című regényben nagyjából egy tucat szereplő személyes sorsán – többek között a liberális médiamogul, a nyugalmazott ezredes, a szélsőbaloldali fiatal, a fanatizált muszlim terrorista, a középszerű hivatalnok és egy ilyen világban éppen szülni készülő nő – keresztül éljük át Franciaország tömegmészárlásokkal, rituális gyilkosságokkal tarkított összeomlását.

Túlzás ez? Netalán prófécia? Egyik sem. Laurent Obertone az elmúlt évtizedek titkosszolgálati jelentéseire, terrorcselekményeire és nem utolsósorban a mindennapok közhangulatára alapozva írta meg vízióját a közeljövő Franciaországáról, mindezzel a francia társadalom siralmas szellemi kórképét is megjelenítve. A Gerilla nemcsak egy világvége-történet: arról szól, hova vezet a permissive society, azaz egy engedékeny társadalom útja.

Amikor kitör a polgár- és civilizációs háború, a tolerancia, az önfeladás, a feltétel nélküli el- és befogadás, a kulturális relativizmus emlőin nevelkedett franciák még ellenállni sem mernek. A nyílt társadalom elvei­vel kiölték belőlük az önvédelem leg­elemibb emberi ösztönét és az önbecsülést is. A régi gloire visszfénye is kihunyt örökké: engedelmesen, jól nevelten adják meg magukat a végzetüknek, mintha egy fatális, önsorsrontó vírus bénította volna meg őket, kollektíven.

Franciaországban annak ellenére lett sikerkönyv a Gerilla, hogy a terjesztését akadályozták, a művet magát pedig agyonhallgatták. Bátor könyv ez, hisz ne feledjük, Franciaországban a kétezres évek közepén Michel Houellebecqet bíróság elé állították egy iszlámot kritizáló megjegyzése miatt, amelyet A csúcson című könyvének országos turnéján mondott – a sajtószabadság, az egyenlőség és a testvériség hazájában.

Noha felmentették, az író utána Írországba költözött. Laurent Obertone még Franciaországban él, pedig ott egy iszlámkritikus karikatúráért is gyilkolnak azok a barbár erők, amelyek a regényében felszámolják a civilizációt.

A Gerilla történetvezetése jól követhető, logikus, egyszerű és erős mondatai pedig úgy ropognak, mint a kalasnyikovok. Olvasás közben fojtogat a könn­y­gáz, halljuk a halálsikolyokat, érezzük a lángoló városok bűzét. A szerző műve mindvégig feszült, Ofella Balázs fordítása magyaros, a katonai-rendőri szakszavak átültetése különösen figyelemre méltó.

A könyvhöz Földi László titkosszolgálati szakértő írt előszót, ebben így fogalmaz: „Ha változatlanul alakul a jelen, és állandósul az a válsághelyzet, amely korunk Európáját jellemzi, akkor nem pusztán Franciaország, hanem kontinensünk végóráiról beszélhetünk.” Majd hozzáteszi: „Rendesen ajánlani szoktak egy könyvet olvasásra, én a Gerillát kötelező olvasmánnyá tenném 500 millió európai polgár számára.”

A cikk írása közben ért a hír, miszerint a francia baloldal közösen tüntet a radikális muszlimokkal Párizsban az iszlamofóbia ellen. Akárcsak a Gerillában…

Ezért hiszem azt, hogy a jövő dokumentumregénye ez, mert ha a jelenlegi európai politikai, társadalmi és demográfiai folyamatok így folytatódnak, akkor az eljövendő világ hiteles krónikájaként tekinthetünk e könyvre. Ez egyszerre borzasztó és megnyugtató. Azért megnyugtató, mert még van időnk. A regény jövőképe brutális, apokaliptikus, a vége viszont bizonyos értelemben reménykeltő, hisz a gerillaháború csak akkor kezdődik el igazán.

A folytatásban – melynek, ha jól értesültünk, éppen készül a magyar fordítása – azt is megtudjuk majd tavasszal, hogy mit hoznak az új, barbár idők, amelyben teljesen mások a játékszabályok.

Laurent Obertone: Gerilla. Franciaország végnapjai. Fordította: Ofella Balázs. Kárpátia Stúdió, 2019.