Terrortámadásra készültek Németországban
Nem ez az első eset, hogy iráni hátterű kémtevékenységet lepleznek le Európában..
Nem ez az első eset, hogy iráni hátterű kémtevékenységet lepleznek le Európában..
Norvégiában már többször volt büntetve.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Éles belső megosztottság az ukrán politikában.
A hatóságok több városban tartottak házkutatást.
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé.
Gyermekpornográfiával is megvádolták, májusban kezdődik a per.
A zárkatársára és egy őrre is rátámadt.
Soros György számos olyan szervezetet finanszíroz, amelyek jelentősen hozzájárulnak az európai migrációs válsághoz – mondta a lapunknak nyilatkozó Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A német nyomozók iszlamista indítékot feltételeznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.