„Tulajdonképpen német vagyok. Lent, Baranyában születtem, ott voltam tízéves koromig német gyerek” – emlékezett gyökereire Kalász Márton, aki iskolás koráig csak a helyi frank dialektust beszélte.
Szülőfalujában, Sombereken németek, magyarok és délszlávok éltek, a közös nyelv azonban a német volt. A faluba a háború végén telepítettek bukovinai székelyeket, Kalász Márton tőlük kezdett magyarul tanulni.
Ezt a világot a szerző később egyik főművében, a Téli bárány című regényben is megírta. Mint felidézte, először édesapjáról készült életrajzi regényt írni.
„De aztán rájöttem, ahhoz hogy az ő alakját megértsem, ezt az egész világot meg kell írnom, a harmincas évektől az ötvenes évek végéig” – jegyezte meg.
Kalász Márton a költészettel tanítója révén találkozott, aki gyakran olvasott és elemzett verseket az osztályban. Egy nap Arany Jánostól vitte be a Családi kört, majd házi feladatként a gyerekeknek azt kellett megírniuk, mit csinál a családjuk esténként.
A legmegbízhatóbb tanuló Kalász Márton volt, ezért a tanító másnap az ő füzetét ellenőrizte először, abban azonban egy vers állt: „Este van, este van / a nap már lement / a hold az égen / már megjelent”.
„Ez őt úgy feldühítette, hogy kaptam egy pofont, viszont amikor megnyugodott, azt mondta: gyerekek, itt most valami történt” – idézte fel Kalász Márton.
Mint rövidesen kiderült, a falu szeretett papja maga is írt verseket, így a tanítóval együtt szívügyüknek tekintették, hogy a tehetséges diák továbbtanulhasson. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban Kalász Márton irodalomtanára szintén egy költő: Ágoston Julián lett, akinek akkor jelent meg az első verseskötete.
„Mikor megtudta, hogy verset írok, a szünetekben mindig megnézte őket. Tőle aztán rengeteg dolgot kaptam, egyik nap például elküldte a verseimet a Vigiliába, Rónai György szerkesztőnek, aki biztatott, hogy küldjek még verseket” – mondta el Kalász Márton.
Mint hozzátette, Pécsett akkor „lelkesítő irodalmi világ volt”, amely az ifjú költőt is befogadta, egy feltétellel: addigi családnevét – Christmann – változtassa magyarosabbra, így 1955 karácsonyára már Kalász néven jelent meg első verseskötete.
Az 1956-os forradalmat követően a pécsi irodalmi élet számos tagja költözött Budapestre, Kalász Márton is, aki rövidesen az Európa Könyvkiadónál kezdett dolgozni szerkesztőként.
„Az én utam aztán úgy folytatódott, hogy ’56 után a magyar és a német írószövetség próbálták keresni a kapcsolatot. Ekkor jött az ötlet, hogy valakit ki kellene küldeni Németországba, így mentem ki Kelet-Berlinbe a legvadabb ulbrichti években” – emlékezett.
Mikor például valaki elutazott, akkor le kellett adnia egy lakáskulcsot a házmesternél, utána pedig nem lehetett biztos benne, hogy nem rejtettek-e el nála lehallgatókészüléket. „Féltek az emberek, de okkal. Mi is sokszor a parkba mentünk le beszélgetni” – mondta el Kalász Márton.
Nem ez volt azonban a költő egyetlen németországi időszaka. Mikor Kelet-Berlinben megnyílt a Magyar Kultúra Háza, visszatérhetett a városba. „Négy évet töltöttem ott, és sok mindent tudtunk csinálni, mert a németeket nagyon érdekelte a magyar kultúra, a magyar irodalom” – idézte fel Kalász Márton. Mint hozzátette, ebben az időszakban sok szilenciummal sújtott keletnémet költő jelentkezett náluk fordításért, így hét-nyolc kötet megjelent magyar költők verseivel.
Kalász Márton harmadik németországi kiküldetése a rendszerváltás után jött el, amikor az Antall-kormány a Stuttgartban frissen megnyílt Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ élére nevezte ki. Innen ugyan a következő magyar kormány leváltotta, a tartományi miniszterelnök azonban marasztalta, így két évig még Németországban tevékenykedhetett.
Lánya, Kalász Orsolya aztán visszatért Berlinbe: „ő már német költő lett”, először mindkét nyelven írt, de a legutóbbi kötetét már csak németül – beszélt róla Kalász Márton.
„Tőlem is sokan kérdezték, miért nem írok németül, de soha nem is próbáltam” – jegyezte meg. Elmondása szerint ennek több oka is van. A legfontosabb, hogy Magyarországot tartja a hazájának, és olyan példaképei voltak, mint Illyés Gyula, másrészt pedig nemcsak a magyart, hanem az irodalmi németet is meg kellett tanulnia. „Mindig nevetnek, mikor azt mondom, hogy nekem két anyanyelvem van: egy igazi és egy szellemi anyanyelvem” – fűzte hozzá.
Kalász Márton 2001 és 2007 között vezette a Magyar Írószövetséget. „Mikor felkértek az elnökségre, nem sokat gondolkodtam, másodszor már mondtam, hogy már csak egy ciklust vállalok, és kérek egy titkárt. Ekkor jött L. Simon László, akinek már akkor, fiatalon látszott az írásain, hogy igazi tehetség” – idézte fel.
Nem szívesen gondol azonban vissza a 2004-es kilépési hullámra és a róla ekkor Németországban is terjesztett rágalmakra, ahogy az írószervezet pénztelenségére sem, noha ezen a saját eszközeivel megpróbált enyhíteni. Bejelentkezett például Demján Sándor üzletemberhez, aki ettől fogva éveken keresztül küldött pénzt az írószövetségnek, de a költő lakóhelye, a 11. kerület is támogatta a szervezetet.
Kalász Márton azonban hangsúlyozta: az írással irodalomszervező tevékenysége közben sem hagyott fel, ekkor is több kötettel jelentkezett.
A legfrissebb kötet éppen a költő 85. születésnapja alkalmából jelent meg: Kalász Márton elmúlt években írt, de ki nem adott verseiből Zsille Gábor állította össze az Annyi ábrándunk című válogatást.
