Vonatzakatolás és lágy melódiák

A Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában holnap este mutatják be Gyurkovics Tibor Lev Tolsztoj regénye nyomán írt Kreutzer-szonáta című színművét, Szikora János rendezésében. „Szerelem, féltékenység, házasság, szerető: ebben a gyilkos körben mozog a darab, mely körből manapság sem könnyű kitörni” – olvashatjuk a szerző előadáshoz írt ajánlásában.Nincs könnyű dolga a prózai művet színpadra adaptáló szerzőnek, mivel a mindenkori szöveg szabad tér-idő szerkezetét kell valamilyen módon a színházi előadás szabályaihoz szelídítenie. Gyurkovics Tibor munkájának sikerét a mára legendássá nemesült bemutatók hangos tapsviharai bizonyítják. Az író kevés helyszínre koncentrálva meséli el Tolsztoj történetét, biztosítva ezzel, hogy a cselekmény előadható legyen.Nincs könnyű dolga a színpadra állító rendezőnek sem. A darab viszonylag rövid jelenetei tempósan váltják egymást, mi több, a játék egyik helyszíne egy vasúti kocsi kupéja. A kamaraszínház szegényes szcenikai adottságai nem könnyítik az alkotók dolgát. Szikora ennek ellenére remekel – mint díszlettervező és mint rendező egyaránt. A játéktér építészeti szerkezete alapvetően meghatározza a lehetőségeket, amennyiben terebélyes oszlop terpeszkedik a közepén. Ezt az elemet nemhogy eltüntetni szándékozik, inkább hangsúlyossá teszi. Ezzel a főszereplő házaspár (Ujvári Zoltán, Tóth Ildikó) kapcsolatának megromlását szimbolizáló elemet épít a játékba. A fényesen ragyogó oszlop a szó szoros értelmében kettéhasítja a pár szalonját. Az egyik oldalon Liza asszony veri kihívóan a pianínó billentyűit, a másikon a férj, Pozdnisev ül, nekünk háttal, kanapéján, újságjába temetkezve. Pedig valaha milyen reménytelien izzott szerelmük! Legalábbis ez derül ki Pozdnisev történetéből, amelyet a vonaton vele szemben ülő gyászruhás asszonnyal (Németh Judit) oszt meg.Megvallom, nem gondoltam volna, hogy a rendező ebben a szűk térben is képes megvalósítani a munkásságára olyannyira jellemző intenzív látványvilágot. A vonat azonban adut ad a kezébe. Száguldó fák vetített képe rajzolódik a fehér tüllre. Alatta Pozdnisev jelenetzáró mondatai visszhangoznak, majd a reflektorok fényében kirajzolódik a vasúti kupé, akár ha az ablakon keresztül látnánk a tovaszáguldó erdőt. E zakatoló jelenidő mögött zajlik a Pozdnisev emlékezései nyomán megelevenedő cselekmény. Élesen szembenállnak álszent mondatai a valóság leleplező históriájával. Na ja, a féltékenység! Hogyan is őrizhetné meg tisztánlátását, amikor a nálánál ifjabb, nagyvilági művész, Truhacsevszkij (Haás Vander Péter), már-már amolyan házibarátként legyeskedik a zeneszerető ifjú feleség körül.A korabeli orosz középosztály világának hangulatát elsősorban a pazar jelmezek (tervező: Szakács Györgyi) teremtik meg. Míg a tisztán értelmezett szituációknak, a pontosan ábrázolt jellemeknek, ihletetten előadott érzelmi kitöréseknek szolgál frappáns hátteréül a szűk játéktér.