Meddig nőhetnek a jegyárak?

Amikor 1936-ban Mascagni a Parasztbecsületet vezényelte, a szegedi Dóm téri színpadon a milánói Scala sztárjai énekeltek. Egy autóbusznyi olasz híresség utazott Szegedre, hogy a nagyérdeműt szórakoztassa. Nem is ez az érdekes, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok több mint hat évtizedes története során sok világnagyság lépett fel az ország első számú nyári színházában. Azonban az 1936-os sztori azért fontos, mert az akkori énekesek gázsiját a helyi iparosok, vendéglősök, szállodások fizették.Ez a történet napjainkban igen tanulságos, mert ahogy Korog-nai Károly, a Szegedi Szabadtéri Színház direktora tájékoztatott, a közeljövőben vállalkozóalapra szeretnék helyezni a színházi játékokat. Ugyanis csak így tudna Szeged versenyképessé válni a salzburgi vagy a veronai nyári arénával. Márpedig a Dóm téri színpad alapításakor gróf Klebelsberg Kunó akkori kultuszminiszter azt szerette volna, hogy a szegedi nyári színház mielőbb salzburgi színvonalú legyen.A Tisza-parti város művészetének szerelmesei azt tartják, ami késik, nem múlik, de amíg a legfőbb mecénás az állam, és marad a hagyományos támogatási metódus, addig anyagi okok miatt elképzelhetetlen, hogy húszezer dollárért énekeljenek esténként seregestül a sztárok a fogadalmi templom tövében. Sok ok nehezíti ezt a bravúrt, többek között az is, hogy az ilyen formátumú énekeseket két évre előre le kell kötni, és a mostani támogatási mechanizmus mellett ennyire előre nem lehet tervezni. A szegedi játékok idei költségvetése kettőszáz-kettőszázhúsz millió forint, aminek harmincöt-negyven százalékát állami támogatás, a fennmaradó hatvan százalékot pedig pályázati pénzek, a nagyobb cégek alapítványi befizetései és a jegybevétel teszi ki. Állami támogatásnak tekinthető az alapítványi pénz is, hiszen ezek az adományok az adóbefizetéseket csökkentik, de jó ügyet szolgálnak. Két terepen lehet csak a bevételt felfelé tornászni: ha a jegyek árát drasztikusan emelik, illetve ha a helyi kereskedők, taxisok, figarók, cukrászok valamilyen formában a szabadtéri játékok nagy kalapjába pénzt dobnak. Úgy, mint tették elődeik Mascagni idején. Azonban Korognai Károly szerint nem lehetne a négyezres nézőteret megtölteni, ha a jelenlegi ötszáz-háromezer forintos belépőket tovább drágítják. Abban az esetben talán el lehetne kérni nyolc-tízezer forintot is egy jegyért, ha húszezer dolláros sztárok énekelnek, mert akkor külföldiek is jönnének az előadásokra.Évente teszek fel körkérdést a helyi vállalkozóknak, mennyi hasznuk van a szabadtériből, a válaszuk egyforma: szinte semmi. Természetesen ez barokkos túlzás, mert ha szállodai szobából keveset bérelnek is a vendégek, azért megtöltik a Tisza-parti éttermeket, cukrászdákat. Nem vitás, ha Győrből felkerekedik egy négytagú család, és autóval megy a szegedi előadásra, akkor csak a belépők és a benzin ára eléri a húszezer forintot, s meggondolják, ezenfelül mire költsenek. Sajnos az idén a MÁV már egyetlen éjszakai szabadtéri vonatot sem indít ötvenszázalékos kedvezménnyel. Abban az esetben indítana különjáratot, ha a szabadtéri színház háromszázezer forintot fizetne vonatonként, ami az egész szezonra kivetítve tizenhatmillió forintos kiadás lenne. Az anyagi háttér egy másik szeletét érdemes még nagyító alá venni: az idei legmagasabb rendezői és színészi gázsi kilencszázezer, illetve ötszázezer forint produkciónként, ami fél tucat próbát és általában három előadást foglal magába. Ez valójában nem nagy pénz a kimagasló művészi teljesítményért.A szabadtéri játékok igazgatósága jövőre szeretne kitörni a bűvös körből. Mint Korognai Ká-roly elmondta, egy világhírű táncegyüttest úgy próbál következő évben Szegedre hozni, hogy az ötszázezer dolláros kötelezettségvállalást egy vállalkozói csoport teszi le. Ezzel párhuzamosan próbálnak más tőkeerős üzleti köröket is kapcsolni a különféle produkciókhoz.