Pincékbe, sufnikba zárt drámák

A kétezredik év a vártnál is jobban alakult a számára, hiszen sokévnyi mellőzöttség után öt darabját is bemutatják. Legutóbb a héten került közönség elé a Cselédklozet című egyfelvonásosa a Merlin Színházban. Premier előtt áll két új drámája, és két forgatókönyvéből készítenek filmet a közeljövőben. Thúróczy Katalin színműíró mégis azt állítja, hogy a honi kortárs drámairodalom gyalázatos helyzetben van Magyarországon.- Egy szakmai felszólalásomhoz gyűjtöttem anyagot, és öszszeszámoltam, hány teátrumunk hány hazai szerző művét mutatta be az előző évadban. Az eredmény: hetvennégy színház és nyolcvannégy premier. Legtöbbször Madách Tragédiáját vitték színre, míg kortárs dráma premierjén negyvenháromszor gördült fel a függöny, ám mindössze kilenc esetben nagyszínpadon. A többi előadás helyszínéül stúdiók, sufnik, kamrák, pincék vagy padlások szolgáltak. Mindössze néhány értékes darab kerülhetett normális méretű színpadra – fogalmaz Thúróczy Katalin, majd levonja a logikus következtetést: a társulatok egy idő múlva saját létjogosultságukat kérdőjelezik meg, ha elzárkóznak a kortárs drámaíróktól.- Felmerül a kérdés, vajon drámairodalmunk jelenleg képes-e olyan szövegeket produkálni, amelyek inspirálólag hatnának a világtól több évtizeddel elmaradt hazai színjátszásra. Természetesen csak az államilag dotált kőszínházakra gondolok, s nem Európa-szerte ismert, elismert alternatív együtteseinkre.Thúróczy Katalin felidézi egyik kedves cseh barátjának megállapítását, amely szerint Magyarországon olyan előadásokat láthatnak az érdeklődők, amelyek náluk már múzeumi „tárgynak” számítanak. Ha külföldi meghívást kap egy hazai társulat, többnyire a produkció régies gondolkodása miatt várják szívesen a kint élők.- Próbálkozom a megszokottól eltérő dramaturgiai művekkel is. A Merlinben látható Aluminofesztitron címűt kísérleti jellege miatt csak egy alternatív társulattal lehetett színre állítani, professzionális társulat nem fogadta volna el a hagyományostól eltérő játékelveket. Új darabjaimban két formai-tartalmi dolog foglalkoztat. Az egyik a szimultán játék oly módon, hogy a párhuzamosan zajló jelenetek csak egyszerre, együtt hatnak. A másik az asszociatív dramaturgia. Ennek egyik eleme a szünetdialógus, amelynek során az előadás csendjeit a nézők saját emlékeikkel és gondolataikkal tölthetik ki. De természetesen továbbra is szívesen írok rendelésre, színészek számára, hagyományos színműveket is – meséli a drámaíró. – Úgynevezett klasszikus nemzeti drámáink esetében a szerzők mögött nem álltak színtársulatok, sem Vörösmarty, sem Madách nem rendelkezett dramaturgiai, szcenikai ismeretekkel, mégis kiemelkedőt alkottak. Lehet, hogy a színjátszás megújulásához nem a kulisszák mögötti munka ismeretén, hanem az írói zsenin keresztül vezet az út?Thúróczy Katalin ezzel szemben úgy véli, sok remekmű olyan színházat ismerő szerzőktől származik – gondoljunk Moliére-re, Shakespeare-re, Goldonira -, akik adott társulat számára alkottak, konkrét színészek számára írva az egyes szerepeket.- Egy középszerű író, amennyiben megtanulja a szakmai fogásokat, tűrhető darabokat tud írni – állítja határozottan. – Ez más művészeti ágra is érvényes. Hiába lánglelkű valaki, ha mesterségbeli tudás híján képtelen átadni a gondolatait. Az arány: kilencven százalék mesterségbeli tudás, csak a maradék a tehetségé és a zsenialitásé (ha van...). Jó prózaírók nem szükségszerűen jó színműszerzők is. A drámaíráshoz másfajta gondolkodásmód szükségeltetik. Jelenleg ugyan nem színpadi munkán dolgozom, de bármit teszek, egy idő múlva drámai szituációk kerülnek ki a kezem alól, s a szereplők párbeszédbe kezdenek. Bízom a színészekben. Ha írok, a „fejszínházamban” mindig konkrét szereposztással látom magam előtt a darabot. Ennek köszönhetően ha egy szöveg hamis, azt meghallom, amint kimondja képzeletemben a színész.Thúróczy Katalin több évtizedes színházi gyakorlattal rendelkezik (ma a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja), ennek ellenére mégis hosszú időt kellett várnia, míg elérkezett első bemutatójához, miközben a háta mögött szép számmal sorakoztak a pályadíjas kéziratok. A színház nem demokratikus intézmény, vallja, rendkívül erős a belső hierarchiája, és rossz néven veszik, ha valaki egyik kasztból átlép egy másikba. Thúróczy Katalin sokáig rendezőaszszisztensként dolgozott, s nem nézték jó szemmel, amikor írni kezdett. Mindezzel együtt Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Major Tamás, Sík Ferenc, Marton Endre mellett megtanulta azokat a színházi alapokat, amelyek nélkül szerinte nem igazán szerencsés darabírásba kezdeni. Végig kellett járnia ezt az iskolát, mivel más helyütt ezt a mesterséget nem oktatják. Furcsamód mostanság éppen azt hányják a szemére, hogy túlságosan ért a színházhoz, túlontúl játszható műveket vet papírra...