Álomszőttes a gyerekkorról

Egy tél az isten háta mögött. Can Togay filmje az 1990-es, 30. Magyar Filmszemle egzotikus sikerfilmje volt. Egy eldugott hegyi falu motoros futára, aki a filmtekercseket hozza a helyi kocsmáros mozijába, balesetben meghal. Három gyermek elkezd a raktárba suvasztott régi filmek kockáiból új kompozíciókat varázsolni, a falu moziszerető felnőtteinek örömére. A gyerekek közben tanúivá válnak egy szomorú-szép szerelmi románcnak, s az 1990-es rendszerváltozásnak is. A film a napokban véget ért szocsi filmfesztivál zsűrijének különdíját kapta. Can Togay rendezőt Balatonalmádiban kerestük meg, ahol három év óta először a szabadságát tölti.– A film olyan valódi falusi színeket villant fel, hogy a vidéken fölnőtt ember is hitelesnek érzi. Ugyanakkor a Balkán remekírója, a román Panait Istrati műveinek világával is rokon a történet.– A zárt falura először azért volt szükségem, mert a történet a fordulat évében, a magunk mögött hagyott rendszer végnapjaiban játszódik. S arra a világra a belülről bezártság volt jellemző. Filmem részben ennek a zártságnak a történetét akarta megörökíteni. Örülök, hogy hitelesnek érzi a falusi élet ízeinek, illatainak megjelenítését. Nem hiszem, hogy ez attól volna, hogy én is éltem vidéken, zárt közösségben. Igaz, nem sokáig. Nem hivalkodhatnék azzal: megmerítkeztem a falusi életben. Ám úgy gondolom: minden ember, bárhol töltötte is a gyermekkorát, „faluélményként” éli meg. Úgy emlékszik vissza rá, mint valamiféle patriarchális, zárt világra, amelynek megvannak a maga fényei és árnyoldalai. Úgy hiszem, hogy annak, aki filmezik, netán regényt vagy novellát ír, rendelkeznie kell a hiteles megjelenítés képességével. Annak pedig külön is örülök, hogy Panait Istrati műveit említi. A Kyra Kyralina és a Pusztai bogáncsok revelatív olvasmányélményem volt. Ha a balkán színesen vonzó s ódon forgatagát Istratira emlékeztető módon sikerült megjelenítenem, akkor az nem a szándékom ellenére történt.– Ugyanakkor az Egy tél az isten háta mögött Fellini Nyolc és féljéhez hasonló alkotói önvallomás.– Ez meglep. Távol állt tőlem művészi-rendezői önvallomásfilm teremtése. A célom az volt: olyan „falusi filmet” készítsek, ami modellezi Kelet-Európa ezredvégi hangulatát. Persze bárkinek szíve joga úgy értelmezni a filmet, ahogy benne megszólal. Végül is ha viszszagondolok a film ötletének születésére, mégis azt kell mondanom: lehet, hogy igaza van. Igen meszszire kell visszanyúlnom. Húsz éve született egy filmnovellám, hirtelen fölmerült a habokból, aztán alásülylyedt. Egy Balázs Béla stúdiós filmnovella-pályázatra elbeszélést írtam egy olyan faluról, amelyet a körülmények teljesen elzárnak a mozitól. Írásomat nem kifejezetten ars poeticának szántam, de mégis el kellett azon is gondolkodnom, hogyan vélekedtem fiatal koromban a filmről. Amikor fölmerült bennem az Egy tél az isten háta mögött elkészítésének gondolata, e húszesztendős pályamunkával együtt eszembe jutott: van nekem egy még régebbi novellám a gyermekkoromról. E két régi elbeszélés összeolvadásából születhetett meg a film regénye. Három gyerek – két fiú meg egy leány – a zárt faluban megélik, hogy veszélybe kerül az ott élő felnőttek és gyerekek esti szórakozása: a mozi. S ekkor egyikük elkezdi összevagdosni a régi filmtekercsekből az új kompozíciókat, nagy sikert aratva vele a felnőttek körében is. S ő az, aki úgy érzi: amint összeomlott a régi, zárt világ, s a rendszerváltozással megszűnnek a határok, szerencsét kell próbálnia. Elindul, hogy megmutassa tehetségét a nagyvilágnak is. A történetnek azzal adok egy kis csavart, hogy a barátja, akinek a szemével látjuk a filmet, s aki mintegy narrátorként meséli is nekünk a történetet, ott marad a zárt közösségben. Ő kissé háttérbe szorul, tán el is feledkezünk róla, pedig szintén fontos szereplő. Végül a kislány az, akinek a szemével látjuk a történet újabb árnyalatát.– A film negyedik dimenziója lehetne, ahogyan a rendszerváltozás, ha úgy tetszik, a csöndes forradalom egy világtól elrugaszkodott hegyi faluban lejátszódik. Gondolok a tanácselnök komikus bukására.– Igen, pedig valójában nem szerettem volna mást, mint elmesélni egy kelet-európai, vérbeli falusi történetet az ott élő gyerekek perspektívájából. Ám ahogy a mi életünk drámájában is látszanak a történelem nagy mozgásai, a filmemből sem lehetett kihagyni, hogy a gyerekek kalandjai a totalitariánus diktatúrában játszódnak.– Művén, mint valami finom keleti fátylon, áttűnik egy szerelmi történet.– Valóban azt szerettem volna, hogy mint a keleti, a balkáni függönyökbe és szőttesekbe szőtt minták, az egész filmen átlebegjen a sejtelmesség költészete. A gyermekkoromra is úgy emlékszem, mint egy lenge szövetmintasorra. A gyerekek tetteit élénkbíbor mintának, a szerelmi történetet finom ezüstszálnak szántam a szőttesembe.– Kiváló gyerek és felnőtt színészeket választott. Eperjes Károly, Szabó Dávid, Matej Matejka, Florence Pernel: csupa telitalálat.– Én legjobban gyerekekkel és gyermeklelkű felnőttekkel szeretek együtt dolgozni. A filmezés csúcsa, amikor az ember a színészekkel közösen gondolkodik. A helyszín egy szlovákiai falu a lengyel határ közelében. Rengeteg „jó fejre” találtam a falusiak között – élvezték a forgatást, s szinte egy emberként segítették a stáb munkáját.– Gondolom, örült a szocsi filmfesztivál különdíjának.– Egy rosszkor jött betegség megakadályozott abban, hogy elmehessek a fesztiválra. Így meglepetés is, vigasz is volt számomra a betegágyamban a díj. Minthogy a zsűri díját nyertem el, kíváncsi lettem volna a bírálóbizottságra is. Egy díjnak az ember leginkább azért örül, mert jelzi, hogy valakiket megérintett, valakikhez eljutott a műve.