Bővelkedik vadkanokban a magyar történelem

A millennium évét, az államalapítás ezeréves évfordulóját szeretnék a szervezők a magyar kultúra ünnepévé varázsolni szerte az országban. Régi nagy sikerek vagy kifejezetten erre az alkalomra készült új művészi produkciók sora bizonyítja ezt a szándékot. Javában folyik a készülődés egy olyan bemutatóra, amely témaválasztásában is szorosan kötődik a Szent István-i örökséghez, alkotója mégsem tartja programműnek. Szörényi Leventével, a Veled, Uram! című rockopera zeneszerzőjével arról beszélgettünk a stúdióban, hogy a nagy sikerű István, a király folytatását mi tette szükségessé, és az új történetben is rátalál-e majd a közönség a történelmi elődök és a saját sorsa közötti párhuzamokra.– A történelmi pillanat szemérmetlenül kínálja magát, a bemutató időpontja pontosan kiszámított. A darab elkészültét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatja. Nem tart attól, hogy a kevésbé barátságos kritikusok tolla alatt egyszerű programművé degradálódik majd a Veled, Uram!?– Kétségtelenül tekinthető bizonyos értelemben programműnek, de semmiképpen nem nevezhető kampányszerűnek. Annak idején, 1983-ban az István, a király a semmiből született. Gondolom, senki nem vonja kétségbe, hogy akkoriban a városligeti bemutató jelentős tettnek számított. Mi büszkén vállaljuk ezt, ezért haladunk tovább a megkezdett úton. Bár ehhez hozzá kell tennem egy – ma már kissé szégyellt, de mindenképpen érdekes – momentumot. Az István, a király bemutatását a pártközpontból az úgynevezett reformerek támogatták. Azt magyarázták ugyanis bele, hogy István Kádár János allegóriája, a felnégyelni való, haramia Koppány pedig nem más, mint Nagy Imre. Na, ennyit a programművekről.– A királydombi bemutató hatalmas sikeréhez nyilvánvalóan hozzájárult a spontán időzítés. A forrongó politikai helyzetben a pártközpont értelmezésétől jelentősen eltérő olvasatok katartikus élményt nyújtottak igen sokaknak. Lesz-e hasonló politikai aktualitása a mostani produkciónak?– Nem mi lennénk a szerzők, ha csupán egy régi történetet óhajtanánk illusztrálni, mert ennél sokkal többről van szó. De az elkészült művet már nem szeretném megmagyarázni. Alkotómunka közben még mond is olyasmit az ember a közönség előzetes tájékoztatására, aminek nyilvánvalóak a politikai áthallásai. De annak üzenetét, amire azt mondtuk, hogy készen van, ez már örök időkre a Veled, Uram!, a közönségnek kell megfejteni.– Mégis érdekes lehet az alkotó szándéka! Könnyítheti a befogadók dolgát, ha tudják az alapkérdést, ami a szerzőt a munka megkezdésekor foglalkoztatta.– Nem szeretném ezt zanzásítva megfogalmazni. Nyilvánvalóan a hatalom átadása körül zajlik minden. Ennek pedig komoly tanulságai vannak a ma élő emberek számára is. Hogyan kerülhetett István király után olyan valaki a magyar trónra, aki tisztán idegen érdekeket képvisel? Akarta-e az ország Orseolo Péter hatalmát, aki bár István nővérének fia, mégsem magyarul érzett és gondolkodott? Miért kellett idejekorán meghalni annak az Imre hercegnek, aki alkalmas lett volna végleg megteremteni és megőrizni a hőn áhított egységet a fiatal magyar államban. Tény ugyanis, hogy Koppány halála után harminc éven keresztül lényegében nem voltak pogánylázadások. Ahogy Orse-olo a németek segítségével hatalomra jut, kitör a Vata-féle lázadás. Nem is nevezném lázadásnak, sokkal inkább magyar szabadságharcnak az idegen érdekek érvényesítői ellen. Ebben az értelemben tehát Orseolo Péter azok elődje a magyar történelemben, akik később kiszolgálták Hitlert és Sztálint, most pedig egy arctalan pénzdiktatúrát. Véletlen-e, hogy egy vadászaton előbújt a sűrűből a magyar történelem első vadkanja és elpusztította Imre herceget?– Miért éppen ezt a történetet találták a legalkal-masabbnak a feldolgozás-ra? Mindenképpen folytatni akarták az István, a királyt?– Úgy éreztük már évekkel ezelőtt, hogy István története olyan ponton ér véget, ami rengeteg nyitott kérdést hagy maga után. Furcsa a hepiend, gyomorszorító az ünneplés. Érezte a közönség, hogy „felkelt a mi napunk”, de ugyanakkor azt is, hogy ez valami iszonyú családi tragédia árán jött létre. Még a történelmi összetevők pontos ismerete sem kellett hozzá, szinte sütött ez az érzés a puszta műből. Csodálatos élményt jelentett például 1992-ben, Sevillában, amikor ötezer – a szöveget nem értő – ember vastaps közben felállva skandálta: „Viva muerto!” – Éljen a halott! Egy teljesen más kulturális közegben, szinte varázsütésre megérezték, hogy aki elveszett, az nem egy alávaló, gonosz valaki, hanem nagyon is jelentős szereplője egy idegen nép előttük megelevenedő történelmének. A befejezés tehát csak a felületes szemlélő számára eufórikus. Nagyon sok a nyitott kérdés, ezekre keressük a választ a folytatásban. Nem mi adjuk meg természetesen a feleletet egyikre sem, hanem maguk a történelmi tények, amelyek hűségére akkor is vigyáztunk, amikor teret engedtünk az alkotói szabadságnak.– Felrótták azt a „drama-turgiai hibát” önöknek annak idején, hogy nem különülnek el világosan a jó és a rossz képviselői.– Talán éppen ezért szereti ennyire a közönség az előadást. De el kell mondanom, hogy a Veled, Uram! dramaturgiailag jóval összetettebb. Az István, a király mozaikszerűségét, eklektikusságát sikerült egységessé szervesíteni. Most nagyon jó alapdrámát írtunk Szentmi-hályi-Szabó Péter közreműködésével, amit két részben, négy-négy képben viszünk színpadra. Bajban is voltunk a szereplők kiválasztásával, mert nem elég jól énekelni, komoly színészi képességeket is igényel a darab. A végső lista viszont önmagáért beszél. Homonyik Sándor játszsza az öreg Istvánt, feleségét, Gizellát Kováts Kriszta. Orseolo Pétert Kaszás Attila alakítja, Imre herceget Tóth Sándor, szerelmét, Krisztinát Aux Éva. Gazdag Tibor vállalta Vazul szerepét, az ő felesége, Ilon Pápai Erika. Imre nevelőjét, Gellért püspököt Gerdesits Ferenc eleveníti meg. A kezdő kép szerintem külön is említésre méltó, amelyben egy csodálatos ősi szertartás keretében, a három táltos (Kalapács József, Földes György és Jegercsik Csaba) Szent Márton hegye alatt, vagy-is Pannonhalmán megemlékezik Koppány halálának 30. évfordulójáról. Monumentális látvány eleveníti fel az óhitűek világát, amit a népzenével átszőtt, kórussal kiegészített dinamikus zene még lenyűgözőbbé tesz. Az ősi hangzásról töröksípok, a legkülönfélébb ütőhangszerek gondoskodnak egy 60 tagú szimfonikus zenekar hathatós támogatása mellett. Orseolo, a király testőrségének parancsnoka azonnal szét is veri az összejövetelt. Úgy gondolom, kezdetnek nem rossz.– Mikor és hol láthatja a közönség az előadást?– Esztergomban, a Szent István téren lesz az ünnepi bemutató augusztus 19-én és 20-án. A bazilika áll majd a háttérben, az előtte lévő lejtős területen alakítják ki a nézőteret, és a szemközti iskola előtt épül föl a színpad. Több ezer ülőhelyet építenek, de állva is megtekinthető majd a produkció. A darabot Iglódi István rendezte, a díszletet Csikós Attila, a jelmezt Rátkai Erzsébet tervezte, a koreográfia Román Sándor munkája. A bemutatóra megjelenik a zenei anyag CD-n, utána pedig szeretnénk, ha 2001 nyarán a teljes trilógiát, vagyis az Atillát, az István, a királyt és a Veled, Uram! című előadást együtt láthatná a közönség a szegedi Dóm téren.