Színjátszás a szabad ég alatt

Kultúránkban egyre nagyobb teret kapnak a szabadtéri színházak. Nemcsak azért, mert vezetőik felismerték, tudatos előkészítéssel, átgondolt repertoárral széles közönséget nyerhetnek meg maguknak, hanem mert a publikum érdeklődése is fokozódott a nyári produkciók iránt. Nyilván a gazdagabb, igényesebb kínálat miatt.A színházkedvelő, akinek érdeklődését a nyári forróság sem lankasztja, a bőség zavarával küszködik, ha átnézi a szabadtéri színházak idei műsorkínálatát. A legváltozatosabb műfajok várják, sok érdemleges bemutatóval. Nemegyszer pedig közös produkció létrehozására szövetkeztek e teátrumok, amit mindenekelőtt az ésszerű együttműködés tett lehetővé. 1997 végén ugyanis, fölismerve az érdekvédelem és az összefogás szükségességét, Magyarország kilenc legnagyobb és legtöbb hagyományú, régi szabadtéri teátruma megalakította szakmai képviseletét, a Szabadtéri Színházak Szövetségét. Az egyesületbe tömörült intézmények – a Zsámbéki Szombatok, a Gyulai Várszínház, a Szentendrei Teátrum, az Esztergomi Várszínház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szabad Tér Színház, a Kisvárdai Várszínház, a Ferencvárosi Nyári Játékok és a Kőszegi Várszínház – nemcsak egymással léptek szorosabb kapcsolatba, hanem a minisztériumokkal, a színművészeti szakmai szervezetekkel, az idegenforgalmi testületekkel és mindenekelőtt az őket fenntartó önkormányzatokkal (illetve adott esetben egymás önkormányzatával). Ugyanakkor kapcsolatokat igyekeznek teremteni a hasonló külföldi társszínházakkal is. A Szabadtéri Színházak Szövetségének székhelye Gyula, és ügyvezető elnöke Ge-deon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.Szavaiból kiderült, meglehetősen kirekesztve érezték magukat a színházi kultúrából, mert az általános szakmai megítélés szerint pusztán könnyű nyári szórakoztatásnak könyvelték el a szabadtéri produkciókat. Az idegenforgalom szerint pedig csak az intellektuális köröket érdekli a színház, tehát nem tartoznak a tömegszórakoztatás intézményeihez. Gedeon úgy véli, a kettő határmezsgyéjén állnak.Ezért látták szükségesnek a közös fellépést. Mátyás Irénnel, a Zsámbéki Szombatok igazgatójával kezdeményezték a kilenc nagy hagyományú szabadtéri színházzal együtt a szövetség létrehozását. Sikerült kialakítaniuk egy olyan összefogást, amely a kőszínházak esetében példátlan: a szabadtériek nem egymás ellen és nem rivalizálással dolgoznak, hanem a nézőkért akár közös produkciókban is együttműködnek. Idén erre már több példa is akadt. Másrészt újabban meghívják egymás sikerre számító előadásait is.Klasszikus és kortárs dráma-, illetve operairodalomból is bőséges az idei kínálat, ami kétségtelenül a vezetők igényességét dicséri. És – akárcsak a Gyulán bemutatott Himnusz-előadás – a döntés azt igazolja, fajsúlyos művek, produkciók is nagy közönségsikerre, elismerésre számíthatnak.Gazdagabbá, árnyaltabbá tette az idei kínálatot a magyar millennium ünnepi éve. Való igaz, a teátrumok is könnyebben jutottak támogatáshoz, ha ilyen szellemű műveket tűztek műsorra, ám pénzben kifejezhetetlen az az eszmei érték, amit a történelmi drámák, operák színrevitelével a magyar kultúra és mindenekelőtt a közönség nyert. Nemcsak ismeretekben, hanem az önazonosság és a nemzeti-közösségi tudat erősítésében is.Vélhetőleg az is meghozta-meghozza gyümölcsét, hogy a szövetségek és a színházak vezetői külföldi híres fesztiválokat is meglátogattak tapasztalatokat szerezni, mint Gedeon József beszámolt róla. Nemcsak a művészi horizont tágítása végett, hanem fesztiválmenedzseri ismeretek elsajátítása céljából is. Valamennyien összművészeti fesztivált rendeznek, így alaposabban át kell gondolni a finanszírozási, szervezési, menedzselési szempontokat, a lehető legkorszerűbb módszerekkel. A statisztikák szerint igen jól bevált a szövetségben való együttműködés: a kilenc szabadtéri színház a múlt évben több mint 200 ezer fizető nézőt vonzott, 320 előadást tartott, idén pedig 42 bemutató lesz. Általános tapasztalat, hogy valamennyi szabadtéri színház telt házzal játszik.Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az utóbbi évek tapasztalatai alapján a kőszínházaknál sokkal nyitottabbaknak minősülnek a szabadtériek. Nemcsak művek, hanem stílus dolgában is. Olyasmiket is vállalnak legalábbis, amiktől a városi színházak elzárkóznak. S végül igazolást nyer kockázatvállalásuk, nemcsak a fajsúlyosabb produkciók esetében, hanem új törekvések felkarolásában is. Nyugodtan állíthatjuk, ezzel is missziót teljesítenek. Nem szólva azokról a produk-ciókról, amelyek fiatal, határon túli rendezők közreműködésével születnek vitathatatlanul új színházi látásmód, irányzatok szellemében. Hogy egyebet ne említsünk, Vidnyánszky Attila (Beregszász), Bocsárdi László és Barabás Olga (Sepsiszentgyörgy) okkal szerzett már elismerést Magyarországon is. A vezetők olyan fiatal, nemzetközileg megmérettetett rendezőket hívtak meg, akik frissítően hatnak a szabadtéri és általuk a magyar színjátszás egészének vérkeringésére.