Sör, vodka, anyag

Magyar lány körül forog Jim Jarmusch első olyan filmmeséje, a Florida, a Paradicsom című fekete-fehér mozi, amelynek láttán felfigyelt a „rendhagyó” amerikai rendezőre a szakma és a közönség. A tizenhat éves Éva elindul nyomorúságos szülőföldjéről, a nyolcvanas évek Magyarországáról szerencsét próbálni a mesés Amerikába, ahol azonban vigasztalan unalom, kilátástalanság és magány vár rá. Riasztóbb, mint amit odahaza megszokott. És nemcsak Ohióban, de még a mesés Floridában is.Jarmusch mozijaKét-három évente jelentkezik 1984 óta a „paradicsomihoz” hasonló melankolikus komédiákkal Jim Jarmusch. Emberségét, a hétköznapi, elesett figurák iránti végtelen megértését gyöngéd humorba csomagolja, s hol fekete-fehér, hol színes képekkel vetíti elénk az ezredvég szomorú-szép világát. Műveiből sorozatot állított össze az m1, hétfőnként sugározza, „természetesen” éjszaka. Pedig egyiket-másikat fő-fő műsoridőben is vetíthetné, kockázat nélkül. Az olyan epizódokra ugyanis, mint például az Éjszaka a Földön című Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Rómában és Helsinkiben játszódó Jarmusch-mozi, „vevő” lenne a nép mifelénk. És nem is csak azért, mert ennek is van kelet-közép-európai szereplője (a Szabó István által rendezett Redl ezredesben füttyös trónörökösként megismert és megszeretett Armin Mueller Stahl játssza), hanem mert az az érzelmes vidámság járja át ezeket a történeteket, amelyet errefelé oly nagyon szeretnek az emberek. És mert rólunk szólnak a világ több pontjáról összeszedegetett esetek. Ügyefogyott jóságunkról és komiszságunkról.HúszévesenA futószalagon gyártott kalandfilmeket, bárgyú sorozatokat, amelyek idegen miliőben játszódó emberfölötti (emberalatti) históriákat szállítanak reggeltől reggelig valamennyi tévéadón, előbb-utóbb unni kezdi a közönség, akár az egyenkosztot, és valami „különlegességre” vágyik. Gyermekkori ízekre, rég nem látott tájakra, az övéhez hasonlatos sorsokra. A saját tükörképére is olykor.A Spektrum televízió egyik legkedveltebb (és legérdekesebb, leghasznosabb) sorozata, a franciák Húszévesen című munkája annak jár utána, milyen az átlagfiatal Tokióban és Varsóban, Fokvárosban és Ammánban..., a Föld különböző pontjain. Az eddig látott epizódokból egyértelműen kiderül, amit mindig is sejteni lehetett, hogy nagyjából mindenütt egyforma az ifjúság: keresi önmagát, építi a saját világát (azt hiszi, a szülőkével ellentétes irányban, valójában annak a jól-rosszul megreparált omladékain), küszködik az élet új kísértéseivel és fenyegetéseivel, utódot nemz-szül, és öregszik, menthetetlenül. A kultúrkör, a hagyományvilág, a geopolitikai valóság, amelybe az egyes ember beleszületett, kicsit színesíti, cizellálja az egyenképet, de lényeges eltéréseket nem fedez fel a sorozat nézője az egymástól sok ezer kilométerre élő fiatalok életformája között. Feltéve, hogy húsz esztendejük természetes tartozéka a kamerák elé invitált fiúknak, lányoknak a szabadság, a tanulás és a munka joga...A varsói fiatalokat bemutató epizód fájdalmas összképe azonban nem ezt mutatja. A munkanélküliek hetven százaléka fiatal – állítja a francia dokumentumfilm. Az álláskeresésnél nem az számít, van-e valakinek diplomája vagy nincs, beszél-e idegen nyelveken vagy nem, csak az, hogy van-e protekciója. (Jaruzelski lánya a legnépszerűbb női magazin rovatvezetője, kortársa négy idegen nyelv ismeretében is biztos állás nélkül teng-leng a lengyel fővárosban. A filmben megszólal Jaruzelski papa is, szerinte a kommunizmus nagy lehetőségeket teremtett az ifjúságnak. Szavaival édesgyermeke sem ért egyet, ő a Szolidaritás aktivistája volt, mondja, s a néző töprenghet azon, melyik oldalról egyengették fényes karrierjét.)Feketemunkát persze könnyű találni (a megélhetés biztos módja – halljuk – felvenni a munkanélküli-segélyt és feketemunkát vállalni), szép jövőről azonban csak az álmodhat, aki ismeri a módját, hogyan lehet – nyugati vízummal – kitörni a maffiák által működtetett „hálózatból”. Körvonalazhatatlan jövőkép híján az átlag a kocsmákat és a diszkókat járja. Házibulikat szervez, ha van lakása. Sört vedel vodkával, anyagot is szív hozzá, s hajnalban munkába indul, ha tudja, merre tanácsos mennie. A fiúk a katonaságot bohóckodásnak tartják (a házasságkötést is), a lányok még el-eljárnak templomba. A francia filmesek szerint azonban a lengyelek legendás hitélete nem a régi már, inkább gondolkodnak, mint imádkoznak a kommunista diktatúra idején Krisztushoz könyörgő emberek utódai.A szociológusi szakértelemmel összeállított egyórás varsói jelentés nyilván a pillanatnyi valóságot tükrözi – nagy vonalakban. És talán nem is csak a lengyel valóságot. A kelet-közép-európait. A Jarmusch-féle jóságos humor nélkül.