A gregoriántól a bizánci kórusművekig

Ha valaki zenekedvelő létére nem ismeri a latin liturguát, és elmulasztja (a ritka) egyházzenei koncerteket is – nem tudja, mit veszít. Magam boldogtalan lennék, ha most nem hallhattam volna a fesztivál néhány hangversenyét. A Mezei János karvezető, zenetörténész és Bubnó Tamás zeneművész és-pedagógus kezdeményezte – amúgy világszínvonalú – seregszemle Józsefváros önkormányzatával karöltve jött létre.A Rezső téri plébániatemplomban és a belvárosi főplébánia-templomban nap mint nap más-más iskolai kórus énekelte a vesperás, illetve a szentmise szertartásának magasztos énekszólamait, meglepően képzetten, kiművelten és ihletetten. Hadd soroljuk a föllépő kórusokat: Budapesti Énekes Iskola, Csepeli Schola, budafoki Szent Lipót Schola, győri Kazinczy Gimnázium, illetve a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium, a Budapesti Piarista Gimnázium Kórusa, a Krisztinavárosi Schola, a Zugligeti Szent Család Schola, a Szent István-bazilika Fiúkórusa és a Fővárosi Kántorátus, valamint a Budapesti Görög Katolikus Kórus részvételével zajlottak le – nem középiskolás fokon – a napi szertartások. Művészet és morál kettős elkötelezettségében.Akik ilyen iskolázottságot tudhatnak maguk mögött, azoknak más az identitástudatuk is – mondotta föllépésüket követő sajtótájékoztatóján Martin Baker, a vendégül hívott világhírű Westminster-katedrális fiúkórusának karnagya, aki egyszersmind a bentlakásos énekesiskola művészeti vezetője. Az ő „fiainak” öt év alatt kisujjában van a teljes egyházzenei irodalom. Csak Londonban 40 ilyen, nagy múltú schola van; a tradíció Angliában nem kevesebb, mint 1200–1400 éves.Hát igen, akár a 300 esztendeje gondozott angol pázsit... A kórus hallatán megértem, csakis a százados, esetenként ezeréves hagyomány csiszolhatta ilyen mennyei varázslattá a gyermeki énektudást. Hétesztendős apróságok sorakoznak föl a Rezső téri templom szentélye előtt.Bordó miseruhájukban, fehér stólával vállukon, az alkalomhoz illő komolysággal, moccanatlanul ülnek a székeken, hogy a liturgia adott fázisaiban hihetetlen átéléssel szólaltassák meg a gregorián dallamokat. Felnőttkórusoknál ritkán tapasztalni ekkora tökélyt, ilyen fokú muzikalitást, rebbenő-tiszta áhítatot. Azokat a hallgatókat, akik nem ismerik a teljes katolikus szertartást, szintén lenyűgözte a szent szellemek régiójába röpítő, szó szerint angyali zene. Hallatán szinte parancsolónak éreztem Bubnóék fölismerését: a honi gregorián énekek iskolai művelése mindennél jobb alapot kínálhat az európai zene nagy klasszikusainak megértéséhez, hisz valamennyiük művészete az egyházi zene talaján sarjadt ki. Nem kellene hát az önkormányzatoknak, oktatási tárcának, egyháznak vonakodniuk a támogatástól. (Mint hallom, egyes templomok lelkipásztorai „korszerűtlen” muzsikaként aposztrofálják, és ódzkodnak a gyermekkórusok befogadásától, s – horribile dictu! – a popzene irányába nyitnának inkább). Hát igen, hol vagyunk még a kodályi zenélő országtól?!A seregszemle másik múlhatatlan élménye számomra az ukrajnai Szent Feltámadás görög katolikus székesegyház „Credo” kamarakórusának egyházzenei hangversenye a Rózsák terei görög katolikus templomban. Nem véletlenül tüntették ki karnagynőjüket, Zsanna Zvaricsukot az érdemes művész címmel, hiszen csekély kilenc esztendő alatt (a görög katolikus egyházat csak 1991-ben helyezték viszsza jogaiba a volt Szovjetunióban) világhírű együttessé lépett elő a kórus.Hangversenyükön a lélek ezernyi rezdülését – a mély gyásztól a fölmagasztosulásig – sugározták az ukrán zeneszerzők bizánci hangzatok jegyében fogant kórusművei. Valóságos élményzuhatagban részesült, aki elzarándokolt a koncertjükre.