Egy lenyűgözően gazdag pályáról

Berek Kati A nemzet színésze megtisztelő díj birtokosa ma hetvenéves. Lenyűgözően gazdag színházi életmű áll mögötte. Azért a múlt idő, mert betegsége miatt, amelyből kivételes akaraterejének köszönhetően kilábalt, nem kíván többé színpadra állni. Alkotó energiái azonban nem pihennek, a közelmúltban egy kötet megírásába kezdett.– Majd három évtizeden keresztül, rövid megszakítással a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, ám 1985-ben úgy döntött, vidékre, Győrbe szerződik. Vajon mi sarkallta arra, hogy az ország első színházát elhagyja, s életformáját állandó utazásokkal tarkítottra cserélje?– Megannyi igazgatóváltást átéltem, mondhatni jöttek-mentek a direktorok, míg a nyolcvanas évek elején végre olyan ember került a színház élére, akivel együtt jártam főiskolára. Jól ismertem, így igazán bíztam benne. Reményeim hiú ábrándnak bizonyultak. Az utolsó három évben, amit a társulatnál töltöttem, kizárólag olyan, egymondatos szerepeket bíztak rám, amilyeneket statisztákra sem osztanak. Akkor hívott meg a győri Kisfaludy Színház (ma Győri Nemzeti Színház) igazgatója a társulatához. Az év elején aláírtam a szerződésemet. Kisvártatva újabb aprócska feladatot akartak rám bízni a Nemzetiben, de én már mosolyogva mondhattam rá nemet. Hiába ígértek főszerepeket a következő évadra, utaztam Győrbe. Jól döntöttem, életem legcsodálatosabb hat évada várt rám. Újra rátaláltam a családomra. Számomra ugyanis mindig a színházi közösség jelentette a családot. Győrből 1991-ben, direktoromat követve, Kecskemétre vezetett az utam. Ott már nem éreztem igazán jól magamat, annak ellenére, hogy fantasztikus szerepekkel halmoztak el. Minden bizonnyal érlelődött bennem a betegség. Egy évre rá agyvérzést kaptam.– Győr mellett minden bizonnyal a 25. Színház számított szakmailag élete legfontosabb állomásának.– Azt a társulatot a nevével együtt én találtam ki, és Gyurkó Lászlóval, valamint Szigeti Károllyal hármasban szerveztük. A megalakulás előtt évekig arról beszéltünk: csinálni kellene egy modern társulatot, olyat, amelyik különbözik a pudvás színházi élettől. Ma már nehéz elképzelni az akkori helyzetet, hiszen mostanában mindenki azt csinál amit akar, bárki rendezhet. Hihetetlen, ám abban az időben elképzelhetetlennek számított, hogy egy nő állítson színpadra előadást. Nos, én akkor kezdtem rendezni.– A jelenleg működő társulatok közül melyeket találja haladónak?– Nagyon szeretem a Bárkát, a Tivoliban is történnek izgalmas dolgok, természetesen a győri együttes is közel áll a szívemhez, kedvelem a nyíregyházi produkciókat...– Mintha hiányozna a sorból a kaposvári színház.– Valaha modern volt, de mind a mai napig ugyanúgy játszanak, s akkor inkább klasszikus előadást nézek mondjuk a Radnótiban. A rendszerváltozást követően a színház még nem talált magára.– Versmondóként annak idején nem volt szerencséje a politikusokkal.– Huszonhét évesen léptem először pódiumra. A közönség az első percektől az enyém volt, míg Aczél György és köre sosem. Első önálló estemen, 1962-ben el akartam mondani egy Lorca-verset, amelynek a fordítása nem tűnt igazán jónak. Egy barátom bemutatott Nagy Lászlónak, aki a költeményt csodálatosan ültette át magyarra, mégsem engedték kiadni. Én előadtam. Hát persze, hogy kitört a botrány, mint utána annyiszor. Idén megkaptam életem legnagyobb kitüntetését, A nemzet színésze díjat. Addig engem mindenért csak büntettek. Sohasem kaptam Kossuth-díjat, de lagalább odaítélték Nagy Lászlónak, mondván: „beleugattam” verseit az egyetemisták fülébe.– Nem érzi úgy, hogy betegsége derékba törte pályáját?– Nem orvosok által gyógyultam meg. A harmadik hónapban otthagytam a rehabilitációs központot. Kezdetben a házban, ahol lakom, egy óra alatt jártam meg oda-vissza az öt emeletet, ma ez négy-öt percet vesz igénybe. Betegen is játszottam. Felmentem két bottal, egy bottal, bot nélkül a színpadra. Alakítottam néma szerepet, később szöveges figurát, de már vége. A barátaimmal szeretnék törődni, utazni akarok, boldog akarok lenni. Nemrégen elkezdtem írni. Még kizárólag bal kézzel tudom kezelni a billentyűket, mert a jobb kézfejem nem mozog. Műfajilag vegyes kötet lesz, szerepel majd benne önéletrajzi rész éppen úgy, mint a hosszú pályám alatt megismert kollégák portréi. Persze ha valaki írna egy olyan figurát, amilyen most én vagyok, azt eljátszanám.