Mióta Cserhalmi György a Radnóti Miklós Színház tagja lett, ez az első alkalom, hogy főszereplőként összekerült Zsótér Sándorral, a társulat, s a honi színi élet egyik legegyénibb hangú rendezőjével. Nos, az örömteli és vélhetően sikeres eseményre ma este kerül sor, az Athéni Timon bemutatóján.Zsótéri már maga a kezdés is, hiszen stílszerűen az előcsarnokban pereg az előjáték, ilyen formán – mint a rendezőtől megszokhattuk – a valós tér (jelen esetben a Radnóti Színház) válik a játék szimbolikus helyszínévé. Folyamatosak a jelenkori áthallást sugalló jelenetek, gesztusok, kifejezések, tárgyak... Pontosabban nem is csupán sugallat ez, mivel az eddigi Zsótér-előadásokhoz képest sokkalta egyértelműbb, nyersebb – már-már közérthetőbb – a rendező jelrendszere. Ennek oka nyilván a színmű témájában keresendő, amely – akár Oliver Stone Született gyilkosok című filmje – szinte megkívánja korunk harsogó, monoton dübörgő, kiürült médiavilág-elemeinek használatát. Ennek megfelelően a produkció posztmodern módon kezeli a szöveget. Elsősorban Shakespeare sorai alkotják az előadás gerincét, ám inkább másodkézből átvett idézeteknek tűnnek a színészi beírások, s egyéb, a hétköznapokból beemelt mondatok hálójában. Kortársunk Shakespeare-nyelvezete ez, vagyis valahogy így írna ma Vilmos mester.A színészi megoldásokban szinte mozaikszerű az előadás egészéhez igazodó játékmód. Főleg a főiskolás hallgatók összjátéka mutat túl a hagyományos, realisztikus-naturalisztikus színészi alakításon. Ugyanakkor a megszokott stílusban, fantasztikusan játszik Cserhalmi György és Csomós Mari. Mi több, Cserhalmi bizonyítja színészi nagyságát, s az új iránti könnyed fogékonyságát, amikor az első felvonás vége felé rappelve adja elő monológját.
origo.hu
Sasvári Sándor megrázó vallomása: így tették tönkre a családját
