Szepes Mária, az örök élet vándora

Ma ünnepli kilencvenkettedik születésnapját. Minthogy a földi hívságok ifjúkorában is fényévnyi távolságra voltak Szepes Máriától, most is kinevetné azt, aki tapintatosan, udvariasságból kerülgetné a tényt. Félreértés ne essék, szerinte az emberhez pillanatnyi földi léte és lénye nagyon is hozzátartozik. Hiszen Szepes Mária rövid beszélgetés után fölméri, hogy a partnernek jó vagy rossz génjei vannak. Hegyi Béla író-rendező és Mohi Sándor operatőr ötrészes portréfilmmel tisztelgett, amelynek első részével szembesülhettünk a Nemzetközi Ökumenikus Filmszemlén. A ötrészes filmet sorozatszerűen láthatjuk majd a Duna TV-n és az m2-es csatornán is. Benne Szepes Mária hivalkodás nélkül vall életéről. A fiatalkori filmgyári varázslatról, a berlini évek különös aurájáról, s hogy 1933-ban kiábrándultan menekült el Németországból. S itthon is meg kellett élnie először egy súlyos családi tragédiát. Hogy aztán A Vörös Oroszlánnal, a lélek halhatatlanságáról szóló ragyogó, misztikus regénnyel 1946-ban hatalmas sikert arasson – a mű bezúzatásáig. Szepes Mária a belső emigrációt választotta, ugyanabba a csodálatos könyvektől zsúfolt, otthonmeleg lakásba, ahol ma is él. Ott csöndes menedéket talált férjével, Szepes Bélával, és gyakran meglátogatták őket bölcs gondolkodók Hamvas Bélától Várkonyi Nándorig. Tisztelték e törékeny, bölcs, ifjan is sokat megélt asszonyt, aki a megjelenéstől függetlenül írta remekléseit arról, hogy az emberi lélek megölhetetlen. A gyermekek számára megalkotta Pöttyös Panni alakját. 1953–1971-ig az irodalmi köztudat „mórás” meseíróként, ifjúsági történetek teremtőjeként tartotta számon. Ezoterikus regényei, mint például a Tibeti orgona, sci-fi-nek álcázva, többnyire a Móra Kiadó Galaktika Könyvek sorozatában láttak napvilágot a hetvenes évektől. Azt is elviselte, hogy a nagy mű, A Vörös Oroszlán a szocializmus végnapjaiban megcsonkítva jelent meg. A regény ezoterikus bölcseleti sugallata a megkurtított variánson is átsütött. 1990-től műveinek neoreneszánszát élhette meg. És közben, a film tanúbizonysága szerint is, ugyanolyan ember maradt. Ahogy a háttérbe szorítottság nem kezdte ki földöntúli derűjét, nem hatottak rá a hazai és a nemzetközi sikerek sem. A film kockáiról üzen a világnak, ahogy új esszéivel is figyelmeztet Csernobil, Paks, s mindenféle fizikai és lelki környezetszennyezés veszélyeire. És arra, hogy egyetlen hitetlenség létezik, ami kifejezetten kívánatos. Ne higgyünk a halálban, mert nem létezik. Ám ettől még nehezebb az életünk, mert a gondolkodó ember felelősségétől sem itt, sem „odaát” nem menekülhetünk.