Don Juan az interneten

„Dásenyka! Dásenyka!” Egy mátyásföldi művelődési ház szobájából kiáltások hallatszanak. A terem közepén hatalmas fatákolmány, amelynek deszkázott padlójából bokrok nőnek. Az alkalmi színpaddal szemben áll a rendező – a Mozgó Ház Társulás Cseresznyéskert című előadásának felújítópróbáján vagyunk. Végre. Ugyanis december elejétől jó egy hónapon át kilátástalan helyzetben volt a nemzetközi hírű társulat. A változásról és a társulat jövőjéről Hudi László rendező-társulatvezetővel beszélgettünk.December elején a társulatnak el kellett költöznie józsefvárosi székhelyéről. Miért?– Mert a Józsefvárosi Színházat, amit csak béreltünk, mások kapták meg. Bármennyire lerobbant is az épület, mi kényelmesen elfértünk benne, sőt áldoztunk volna a felújításra is, ha a felügyeleti szerv megengedte volna. Az élet azonban másként hozta. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, nem tudtunk próbálni... Szerencsénkre azonban jelentkezett valaki, aki felajánlotta Mátyásföld egyik művelődési házát, amelyben január első hetében – a következő előadásunk időpontjához képest szinte az utolsó pillanatban – megkezdhettük a munkát. A társulat korábbi produkcióját, a Cseresznyéskertet újítjuk fel, mert január 26-án és 27-én a Trafóban mutatjuk be. Ezt megelőzően egy spanyolországi fesztiválra utazunk a produkcióval.– Mennyi időre kapták meg jelenlegi termüket?– Egyéves szerződést kötöttünk a tulajdonossal. A bérleti díj egyébként több mint a kétharmada annak az összegnek, amelyet a kulturális minisztériumtól kapunk. Azért vagyunk nagy bajban, és azért játszunk keveset itthon, mert egyszerűen nincs pénz arra, hogy megfizessék az előadásainkat. Évente harminc-negyven előadást tartunk, ebből mindössze tizen-egynéhányat itthon. Nincs hagyománya annak – ami külföldön egyébként bevett szokás –, hogy produkciókat vegyenek meg a színházak.– Van-e kilátás állandó helyre?– Ez anyagiak kérdése.– Hogyan tudják megteremteni a hiányzó pénzt a professzionális működéshez?– Eladjuk az előadásainkat külföldre, elsősorban nyugatra. A befogadó jellegű színházi struktúrának, valamint annak az analóg és személyes dramaturgiának, amely a társulatnak is sajátja, Nyugaton hosszú évekre visszanyúló hagyománya van. A kulturális szabadpiaccal ellentétben itthon bezártság jellemzi a színházi életet, az emberek pedig arra kíváncsiak, hogy milyen a darab. Külföldön az egyénre figyelnek – a társadalmi berendezkedés is elsősorban az egyénre összpontosít. Fennállásunk óta készített darabjaink mindegyike díjat nyert külföldön, és mi voltunk az elsők Magyarországról, akiket meghívtak a legnagyobb nemzetközi színházi találkozóra, az Avignoni Fesztiválra. Ott a Tragédia-jegyzetek című előadásunkért kaptunk elismerést.– Az érdeklődők az interneten nézhetik következő darabjuk próbafolyamatát.– Épp az anyagiak miatt egyelőre még csak terv, hogy a Don Juan próbafolyamatának egésze látható legyen az interneten. Ha sikerül pénzt szerezni, akkor tudunk szakembereket keresni ahhoz, hogy a próbák képi és szöveges változata heti frissítésben megjelenjen a hálón.– Hogyan jelenik meg az akadémikus színházi hagyománytól mentes gondolkodás a Don Juanban?– Az előadásunk csupán egyik változata lesz a Don Juan-történeteknek. Bennünket az utolsó férfi hiánya érdekel és a megcsalt, megalázott, tönkretett nők emlékezete foglalkoztat. Továbbra is megszokott munkamódszerünkkel dolgozunk: nem a szövegeket bontjuk ki, hanem az asszociációs holdudvarukat visszük színpadra. Nem a darab határozza meg a színpadi munkát, hanem a jelenünk: párhuzamokat keresünk az eredeti mű és önmagunk között.