A cigándiaké a dicsőség

A bodrogközi Cigánd a református iskolaváros, Sárospatak vonzásköréhez tartozik. A sárospataki muzeológus, F. Tóth Balázs gépkocsijával húsz perc alatt jutunk el a sárospataki Rákóczi Múzeumtól a cigándi falumúzeumig. Vargáné Dócs Valéria, a múzeum igazgatónője szívélyesen fogad bennünket.– Az, hogy községünk kulturális élete a századelőtől kezdve fölvirágzott, Kántor Mihály néptanítónak köszönhető – meséli. – Életre keltette az autentikus magyar hagyományokat, a tárgyi folklórt és a néptáncot, még az országos Gyöngyösbokréta mozgalomba is bekapcsolódtunk. És mindig voltak elhivatottak, akik nem engedték megszakítani e tradíció folyamatosságát. Gyermektánccsoportunk idén ünnepli harmincnyolcadik születésnapját. A faluban ma is élnek idős asszonyok, akik éltetik a híres cigándi szőttest. Ha sikerülne hivatalos keretet is adni a hagyományápolásnak, munkaalkalmat is teremtenénk a cigándi asszonyoknak, hiszen a térségben a munkahely nagy hiánycikk. Részben ez adta a falumúzeum ötletét is. És hogy fölhívjuk a figyelmet falunk kincseire. Vállalkozásunkat a Bodrogköz Tájmúzeumáért Alapítvány támogatja. Az ezredfordulónál és a magyar millenniumnál Cigánd szebb alkalmat akarva se találhatott volna egy szép falumúzeum megteremtésére. Nem hittem volna, hogy a közös akarat ilyen gyorsan eredményt hoz. Munkánkat segítették a pataki múzeum restaurátorai is. Ám a múzeum soha nem készült volna el az igazi főszereplők, a cigándiak nélkül. Lázba hozta őket, hogy együtt mutathatjuk föl a magyar népi kultúra fölbecsülhetetlen értékeit. Ami itt összegyűlt, mind adományból származik. A szakemberek és a restaurátorok munkáját a cigándi önkormányzat jelentős összeggel támogatta. Az épület rekonstrukciójára pedig elnyertük a megyei munkaügyi központ támogatását is.F. Tóth Balázs megmutatja azokat a portákat, amelyek még őrzik a népi építészet stílusjegyeit, így kis rekonstrukcióval híven illeszkedhetnének a múzeumhoz és egy manapság oly ritka egységes utcakép jöhetne létre. A múzeumépület első négy helyisége közül csupán a régi pitvart kellett teljes egészében rekonstruálni. Az első szobából korhű tisztaszoba lett, a hátsó szoba és a hátsó konyha múzeumi kiállítótérré változott. A leghátsó traktusban végezték a legnagyobb átalakítást, a korábbi istállóból és színből közösségi helyiséget alakítottak ki. Ebben a kiállításoktól elválasztott, mintegy 30 személyes térben népi mesterségeket bemutató foglalkozások és különböző rendezvények révén tehető élővé a hagyomány.Belépünk a pitvaron keresztül a tisztaszobába, s a népművészet tiszta forrásánál vagyunk. A berendezési tárgyak különböző korokat idéznek. A sátoraljaújhelyi festett bútorok divatja az 1860-as években kezdett virágozni. A tányérok a telkibányai, a hollóházi keménycserépgyár jellegzetes, népies stílusának termékei. A pitvarban megcsodálhatjuk a sárospataki parasztkerámiákat is.A magyar népművészet sorozatban 1925-ben megjelent Bodrogközi szőttes című kötet nagyrészt cigándi munkák nyomán szerkesztődött. Kántor Mihály e kiadványra alapozva szerkesztette össze első kiállítását, s meghívta egy tanítógyűlésre a kor három kiemelkedő néprajzosát, Gőnnyei Sándort, Győrffy Istvánt és Bátky Zsigmondot. Így került országos reflektorfénybe Cigánd néprajza.A cigándi szőttesben a magyar népművészetre jellemző piros szín dominál. Az ezernyolcszázas években kialakult egyszerű lecskecsíkokat a polgárosodás folyamán naturális motívumok tették változatosabbá, retkes, búzakalászos, rózsás, szekfűs, babás, láncos csillagmintás csíkok.A falumúzeumban természetesen megemlékeznek a település múltjáról. A tárlat képanyaga állít emléket a falu nagy szülötteinek, Sőregi János régész, történész, muzeológusnak, a debreceni déri múzeum egykori igazgatójának, aki 1892-ben született Cigándon. A tudós hagyatékát a család a múzeumnak ajándékozta. A méltatlanul elfelejtett kutató édesapja, Sőregi Márton a falu híres gyógyító embere és kedvelt református tanítója volt. A tárlat megemlékezik Kántor Mihályról, a tavaly felújított korszerű művelődési ház névadójáról is.E házban minden a helyére került. Vargáné Dócs Valéria szerint azt üzeni a XXI. század emberének, álmodja vissza magát abba a korba, ahol az emberek talán csöndesebben, szerényebben, de békésebben éltek, mint mi. Olimposzi derűvel, a mennyei teljesség fényében hétköznapokon is.