Bábok és grafikák

A francia kapcsolat – ez volt a címe annak a beszélgetésnek, amelyet az Ernst Múzeumban rendeztek Párizs és a magyar művészet 1920–30-as évekbeli kapcsolatáról. A beszélgetésen a magyar szakemberek mellett ott volt Jean-Louis Andral, aki a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris – A párizsi iskola 1904–1929 című kiállításának kurátora volt. Hogy a szakember kizárólag e beszélgetés, illetve az A. Tóth-kiállítás miatt érkezett Budapestre, önmagában is jelzi, milyen figyelemre méltó bemutatóról van szó. A múzeum látogatói olyan öszszeállítást láthatnak február 11-ig, amely a XX. századi magyar művészet háttérbe szorult értékeit mutatja be, és ez a magyar művészet nemzetközi kapcsolatrendszerét tekintve is jelentős mozzanat.Természetesen nem maga az életmű ismeretlen, hiszen jó néhány A. Tóth-festmény a nagy közgyűjtemények része; a művész pedagógiai munkásságának jelentőségét – évtizedeken át a pápai Református Kollégium, majd az államosított intézmény tanára volt – szakirányú munkák mellett közöttünk élő, több generációt képviselő tanítványai méltatják évfordulókhoz vagy a véletlenszerűen kínálkozó alkalmakhoz kötődve. A festő és a pedagógus mellett ismertek bábművészi érdemei is, hiszen talán éppen ez az a terület, ahol nemzetközileg is a leginkább számon tartják A. Tóth Sándor (1904–1980) munkásságát. Abban egyébként, hogy az életmű iránti érdeklődés növekszik, nem kis része van annak a kötetnek, amely tavaly jelent meg a művész fia, Tóth Gábor Sándor szerkesztésében, számos reprodukcióval, írott és képes dokumentumokkal.Nem egyszerűen tiszteletadás volt az album, hanem az újrafelfedezés folyamatának elindítója, élénkítője is. Ennek köszönhető többek között az is, hogy az Ernst Múzeum kiállításán jó néhány olyan mű is szerepel, amely a kötetben még nem kapott helyet. A kiállítás így gazdagabbá teszi a művész munkássága első, Párizshoz kötődő szakaszáról alkotható képet, másrészt érthetőbbé az összefüggéseket a párizsi évek és az olykor évtizedekkel későbbi témák, motívumok, megoldások között. Az új vázlatok, fotódokumentumok szerepeltetése pedig a bábművész A. Tóth tevékenységét is árnyaltabban mutatja be.Több olyan reprodukció szerepel a kötetben is, amely a Párizsban nagy sikerrel működött Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínházat létrehozó Blattner Géza műtermét ábrázolja, de a tárlaton jelenik meg „az első nap” ceruzarajz, amely a főiskolán Glatz Oszkár és Rudnay Gyula növendékeként végzett A. Tóth felkészültségét, tömörítő erejét, kompozíciós készségét jelzi, mintegy azt is érzékeltetve, hogy a Párizsba érkezésekor alig huszonöt éves művész tökéletesen érett az új hatások feldolgozására, saját, karakteres világa kialakítására. E világ azután olyan plasztikusan formált, expresszív, de egyben dekoratív elemekben gazdag művekben ölt testet, mint a még Párizsban festett Bábjátékos (1931), vagy a már itthon, Pápán készült Parasztmadonna (1932), Kőfaragó (1936), Rikkancs (1933), az 1930-as berlini tanulmányút alatt festett Fekvő nimfa. Az utóbbi két műhöz készült rajzi változatok szintén csak a kiállításon láthatók először.A párizsi éveire jellemző érdeklődése az emberi karakterek, az utca, a hétköznapok embere, a jellegzetes foglalkozások, a sport világa iránt az új művekben is megjelenik. E művészi-emberi hatásokban igen gazdag korszakhoz nyúlt viszsza még a hatvanas évek elején is, amikor a még 1930-ban elkezdett Húshordó hentesen tovább dolgozott. A világ azonban két-három évtized alatt igen megváltozott. A párizsi „szivárványos” napok helyett ekkor már a barnák, szürkék domináltak, s ezek tértek vissza egyre gyakrabban A. Tóth kedves városa részleteit, a táji motívumokat ábrázoló munkáin is. Élete végéig aktívan dolgozott, hatvanegy évesen egyéves amerikai tanulmányútra indult. Itt is megtalálja fiatalsága kedves-különös karaktereit, de ekkor már a New York-i kínai negyed árnyaiban is a havas pápai Kossuth utca tűzfalait idézte meg.De hát az a világ sem volt kevésbé gazdag, amely a pápai kollégium körül formálódott.