...és a muzsikusok játszanak tovább

Egyik leghosszabb koncertsorozatára indult február 18-án a Budapesti Fesztiválzenekar. A budapesti tavaszi fesztivál idején már újból itthon hallhatjuk az együttest, amelyet munkatársunk a német turnéra kísérte el.A szürkés-szomorkás duisburgi télutót elementáris erejű tavaszzene, Sztravinszkij Tavaszi áldozata izzította át március 3-án, a Fesztiválzenekar németországi turnéjának második koncertjén. A hatalmas méretű Mercator Halle közönsége emlékezetes premiernek lehetett fültanúja: a Fesztiválzenekar tagjai ugyanis fennállásuk első Tavaszi áldozatát játszották – és nem is akárhogyan. Brahms IV. szimfóniájának eleven, érzékeny és érzelmekkel telített előadása után az idősebb koncertlátogatók meghökkenten fogadták a Sztravinszkij-muzsika pogány szertartásának, a természet vad erőinek dübörgését, sodrását, de a publikum végül „behódolt” a magyar zenekarnak. A „felzaklatott” hallgatóságot Fischer Iván és együttese egy Bach-korállal mint ráadásszámmal engedte nyugovóra térni. Ami a magával ragadó interpretáción túl megejtő volt ezen és a másnapi, frankfurti koncerten is, az a zenészek egyöntetű lelkesedése. Nem lehetett nem észrevenni, milyen örömmel, szeretettel muzsikálnak együtt.Duisburgból Frankfurtba utaztak a zenészek. Miközben az autóbuszon a társaság Szabó István filmjét nézte, Körner Tamással, a zenekar ügyvezető igazgatójával beszélgettünk az együttes életében bekövetkező változásokról, jelenlegi gondjairól. Körner, aki 1992 óta menedzseli a zenekart, fontosnak tartja, hogy állandóan jelen legyenek a világ nemzetközi eseményein, fesztiváljain – ezért is utazik sokat a társulat. A tavalyi harminc ledolgozott hétnek több mint a felét külföldön teljesítették, s ez az arány a korábbi évekre is jellemző volt. A legrangosabb helyeken visszatérő meghívottak – BBC Proms, Edinburgh, Salzburg. Két esztendeje ők nyitották meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat, idén augusztusban is visszavárják őket. Az idei szezonnak ez a mostani a leghosszabb turnéja: Angliában kezdődött a londoni Barbican Centre-ben játszott koncerttel, és március 14-én Münchenben ér véget. Közben Ausztriában is lesz néhány hangverseny, a bécsi Musikvereinben. Az angol napilapokban elragadtatott kritikák jelentek meg a londoni koncertről, ez a világ egyik legjobb zenekara – írták. A The Times kritikusa így fogalmazott: „...a hangzás telt, homogén, olyan hang, amelyen nincs rajta a világ legtöbb zenekarát beborító vastag cukormáz.” Majd másutt Dvorák VII. szimfóniájának előadásáról: „Fischer visszafogott maradt a karmesteri dobogón, de ezeket a zenészeket ebben a zenében nem kell ösztönözni: a dolog a vérükben van.” A konzervatív The Daily Telegraph ítésze a muzsikusi lelkesedést méltatja. „Ez a zenekar egyéniségekből áll, és Fischer engedi, hogy azok maradjanak, miközben szerves egységgé forrasztja őket.” Megjelentek az első németországi kritikák is. Hamburgban, Brahms szülővárosában ritkán hallani ilyen Brahms-interpretációt – tartja a német sajtó.A magyar zenei életre is kiható, az országképet befolyásoló nemzetközi sikerek azonban nem kendőzhetik el a gondokat. Tavaly júniusban a fővárosi önkormányzat aláírta az újabb öt évre szóló megállapodást, amelyben évi 200 millió forintot biztosít a bérek finanszírozására, s ezt évente korrigálja a meghatározott számítási móddal. Ehhez kapnak még a Belügyminisztérium önkormányzati együtteseket támogató alapjából 40 milliót. Körner szerint a közpénzekből származó 240 millió kétszeresére lenne szükség a zenekar normális működtetéséhez. Illúzió volna azt hinni, véli az ügyvezető, hogy e különbséget a szponzoroktól meg lehetne szerezni. A szponzorálásnak itthon nincs hagyománya, a jelenlegi 10-15 milliót talán százra lehetne emelni. 2000. szeptember elsejétől megszűnt a Fesztiválzenekar Intézmény, az együttes azóta alapítványi zenekarként működik. Az alapítványi tőke most 168-170 millió forint. Ez év nyarától szabadúszó zenekar lesz a fesztiválosokból. A fix állású zenészek ezentúl „számlások” lesznek, és az eddigi harminc hét helyett húsz hétre szóló szerződéseket köt velük az alapítvány. Az együttes „takaréklángon” működik tovább, kevesebb turnét és budapesti koncertet vállal. Mostanáig 50 állandó tagja volt a zenekarnak, és hét keretszerződéses zenésze. A gondok közül ki kell emelni, hogy mintegy tíz muzsikus hiányzik a csapatból, főleg a rézfúvósok és fafúvósok posztján. Az elmúlt esztendők viharai néhány embert arra kénysze-rítettek, hogy külföldön vállaljanak munkát. Van, aki a Berlini Filharmonikusoknál öregbíti a magyar zenészek jó hírét, néhányan pedig a Nemzeti Filharmonikusokhoz mentek. Minden ötödik muzsikus 1983 óta játszik a zenekarban, 1992 óta pedig jóval többen vannak azok, akik állandó tagok – és az új struktúrában is maradni fognak. A turné közben társulati ülést tartottak, amelyen kiderült: a jövedelmek nem változnak. Évek óta megoldatlan probléma a zenekar hangszerparkja, a vonósoknak több mesterhangszerre lenne szükségük.A zeneigazgató-karmesterrel, Fischer Ivánnal arról is beszélgettünk, hogy a zenekar olyan magasra tette a mércét, a koncertekkel kapcsolatos várakozás olyan nagy, hogy most már önmaguknak kell megfelelni: szinten kell tartani azt, amit eddig elértek. – Ezt úgy tudjuk megvalósítani, hogy közösséget teremtettünk, amelynek minden tagja igényes önmagával és a művésztársakkal szemben. Nálunk természetes az a felfogás, hogy mindent nagyon jól akarunk csinálni, és ezt a szellemet folyamatosan ápoljuk. Ez erős, összetartó csapat, amelynek a munkamódszerét a kisegítő zenészek is azonnal átveszik. Anyagilag rossz a helyzetük, véli a zeneigazgató, így a zenekar továbbra is várja a tündérkét, aki felismeri, hogy a fesztiválosok évek óta azon fáradoznak, hogy a világban tudomást szerezzenek Magyarországról, és ha felismerte, erkölcsileg és anyagilag is megsegítse azt az értéket, amit úgy hívnak: Budapesti Fesztiválzenekar.És a muzsikusok hogyan reagálnak az ősszel bekövetkező változásra? Mennek vagy maradnak? Nem túl boldogan, de tudomásul veszik a megváltozott körülményeket. Volt, aki úgy fogalmazott, ezután már csak jobb lehet. Senki nem nyilatkozott úgy, hogy távozni szeretne: akik akartak, már elmentek. Van a zenekaron belül egy „kemény mag”, elszántak, és ragaszkodóak: őket főleg a vonósok közt találtam – bizonyára nem véletlen, hogy ez a legösszeszokottabb társaság a zenekar egyik legnagyobb kincse. Az újonnan – néhány éve – más zenekarokból érkezettek azonnal megtalálták a helyüket – volt összehasonlítási alapjuk. Olyan is van, aki régebben itthagyta a zenekart – de ha hívják, azonnal jön „kisegíteni”. Aki teheti, vállal majd egyéb fellépéseket, sokan állandó kamarazenei társulatok tagjaiként. A legbájosabb „megoldást” egy tíz éve a zenekarban hegedülő művésztől hallottam: ő szabad idejében saját kezével bútorokat gyárt.