Kézművesség, tradíciók, új lelemények

Építész, iparművész és grafikus volt Kozma Lajos (1884– 1948), munkásságának jelentőségéről egyszerre beszélnek épületei (például az Átrium-ház a Margit körúton, a Divatcsarnok), bútorai, díszlettervei és illusztrációi, amelyeket például a Kner nyomda köteteihez készített. Nem mellesleg pedagógus is volt, műegyetemi tanár, 1946-tól haláláig az Iparművészeti Iskola igazgatója. Aligha találhattak volna jobb névadót a fiatal alkotók számára alapított kézműves iparművészeti ösztöndíjhoz 1987-ben, amikor a támogatás e formáját létrehozták.Igaz, néhány évtizeddel korábban, mondjuk az ötvenes-hatvanas években bizonyosan másra esett volna a választás. A kézművesség fogalma akkoriban anakronisztikusnak számított, ahogyan a személyre, családra tervezett otthon, berendezési, használati tárgy is. A magyar iparművészet, formatervezés „rendszerben” gondolkodott, ami nem is lett volna baj, ha mondjuk ez a szemléletmód érvényesíti akár a Bauhaus, akár a népi kultúra, tárgyformálás elveit, de tudjuk, nem ez történt. A rendszerből norma lett, amelyet az egyéni igényektől, konkrét körülményektől függetlenül érvényesítettek, szem előtt mindig az adható minimumot tartva. Márpedig nemcsak Kozma Lajos, de az iparművészet más jelesei is az adható maximum felől közelítették meg a tárgyformálás lehetőségeit. Nem kis részben éppen azért hozták létre az Iparművészeti Múzeumot is, hogy a történeti értékek mellett a kortársak műveit is gyűjtve, bemutatva segítse elő a „művészi ipar” föllendülését, az emberi környezet egészének alakítását. Nemes tradíciókat vállalnak tehát a harmadik évezred fiatal iparművészei, amikor a kor kínálta technikai, technológiai lehetőségek és a kézműves tradíciók vállalásával megpróbálják helyrebillenteni a „kizökkent időt”, azaz új értékekkel gazdagítani a meglehetősen veszélyeztetettnek mondható magyar vizuális kultúrát.A hároméves ösztöndíj éppen azt teheti lehetővé a fiatal iparművészek számára, ami a piac körülményei között egyébként egyre lehetetlenebbnek tűnik: a gyors eladhatóság szempontjából függetlenül foglalkozni az alkotómunkával, megvalósítani egy olyan alkotói programot, amelynek eredményeiről évről évre kiállításon számolnak be az ösztöndíjasok. Ahogyan a korábbi években is, ezúttal is az Iparművészeti Múzeumban látható a beszámoló tárlat, amelyen ezúttal hét textiles, három üveges, két bőrös, egy-egy keramikus és ötvös munkái kerülnek a közönség elé.Tiszta színek és természetes anyagok használatával készült lakástextil-kollekciót mutat be Hegedűs Andrea, a textilszövési technikák újszerű megfogalmazására utaló, kézzel szőtt anyagokkal jelentkezik Páger Bernadett. Széles Edina a terítékek, Szabó Tímea a térelhatárolók kínálatát bővíti, Kund Eszter, Remete Krisztina és Kertész Katalin az öltözékek új anyagaival, díszítő motívumaival kísérletezik – utóbbi honfoglalás kori tarsolylemezek díszítményeit jeleníti meg kötött anyagokon. A bőrművességgel foglalkozó két fiatal alkotó egyike, Szalma Ágnes a batikolás mint bőrdíszítő technika lehetőségét kutatja, Varga Judit viszont nemes- és színesfémekkel díszíti tárgyait.Ahogyan a ruha nem egyszerűen öltöztet, az ékszer sem csak díszít, ha úgy tetszik, a leginkább személyre szabott tárgyak közé tartozik, ezért ad alkalmat újabb és újabb kísérletekre, különböző anyagok, díszítő technikák alkalmazására. Kecskés Orsolya fűrészeléssel és hajlítással készít plasztikus tárgyat ezüstlemezekből, míg Wi-loczki Helga porcelánt használ ékszereihez, amelyek egymásba épített, egymáson elforgatható, de szét nem szedhető részekből állnak.Az összetartozás és különállóság hasonlóan összetett érzetét adják azok az üvegtárgyak, amelyekkel Borkovics Péter és Csóka Melinda jelentkezik. Az előbbi mértani testekre emlékeztető kisplasztikáit az antik vasa diatreta ihlette, a tárgy felületét lelehetfinom, alig észrevehető rácsos háló veszi körül, szenteltvíztartókon, poharakon, kelyheken, tálakon mutatja be az öntött és fúvott üveg ötvözetének lehetőségét. Saját technikával készített objektjein Polyák János szintén az öntött és fúvott üveget társítja – mintegy arra is példát mutatva, hogy a több ezer éves technikai eljárások hogyan gazdagíthatják új elemekkel a harmadik évezred elején is.