Olvasáskultúránk és a bencés szerzetesek

Az olvasás művelődéstörténeti vetületéről és az olvasáskultúra európai szerepéről elmélkednek ma délután fél egy és fél kettő óra között a VIII. budapesti nemzetközi könyvfesztiválon, a Budapest Kongresszusi Központ Lehár-termében, a Könyvtáros Klub rendezvényén a legjelentősebb magyar bibliotékák vezetői, Bánhegyi Miksa bencés szerzetes-tanár, a pannonhalmi apátsági könyvtár igazgatója, valamint Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. A kolostori csendből a könyvfesztivál zajos nyüzsgésébe érkező tudós könyvtárost szerzetesközösségének a magyar olvasáskultúrában betöltött szerepéről kérdeztük.Mi volt a szerepe a magyarországi bencés szerzeteseknek a századok során az olvasás megszerettetésében, egyházi és világi könyvek megkedveltetésében?– Igen nagy volt a szerepük az olvasás elterjesztésében egész Európában, tehát hazánkban is. Szent Benedek Regulájában sokat beszél az olvasásról, annak fontosságáról – erről referálok egyébként a könyvfesztivál mai tanácskozásán –, s ez különösen jelentős, ha arra gondolunk, hogy a népvándorlás embere, beleértve a magyart is, nagyon magas kultúrával rendelkezett, de ez nem volt az írás-olvasás kultúrája. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az olvasást – előbb és nagyobb mértékben, mint az írást – a bencések terjesztették el Európában.– Beszélhetünk-e sajátosan magyar olvasási-művelődési szokásokról? Hogyan alakult a történelem során népünk olvasáskultúrája, könyvgyűjtő, könyvnyomtató és könyvforgató gyakorlata?– Sajátosan magyar olvasási szokásokról nem beszélhetünk, de ebben sem vagyok szakember, nem foglalkoztam vele behatóbban. Talán a magyar nyelvű olvasás háttérbe szorulhatott bizonyos korokban és helyeken a latinnal szemben; azonban éppen a nyelvemlékeink, amelyek „egyházi” szövegek, azt mutatják, hogy a magyar nyelv írása és olvasása ugyanúgy élt a magyarországi művelődésben, mint a latiné. A könyvnyomtatás korai megjelenése, majd a kolostori és a káptalani (egyházmegyei, püspöki) könyvtárak, a XVI. századtól a protestáns kollégiumi könyvtárak gazdag anyaga arra mutat, hogy a könyvet mindig szerették és minden korban értékelték azok az egyházak és azok az emberek, akiknek a feladatai közé tartozott az írott kultúrának a terjesztése. A XVIII. század vége felé a püspöki könyvtárak nyíltak meg az olvasóközönség előtt elsőnek, s ez arra mutat, hogy az egyházaknak ez a szerepe a felvilágosodás kora után is egyértelműen jelen volt.– A tanár, akinek diákjai rendszeresen jelen vannak, sőt dicsőséget is aratnak a középiskolások tanulmányi versenyein, milyennek látja az ifjúság könyvéhségét? Elhódítja az elektronika, a számítógép, az internet, az e-mail a nyomtatott könyvtől a III. évezred embereit?– Sajnos nem beszélhetünk az ifjúság „könyvéhségéről” általában. Viszont – minden ellenkező látszattal szemben – az értelmes és értelmes életre törekvő fiatalok ma is olvasnak, bennük megfigyelhető ez az éhség. Hogy ez mekkora részét teszi ki a tanulóifjúságnak, erről nem tudok adatokat mondani. Mint tanár és könyvtáros abban reménykedem, hogy a divat okozta őrület elmúlik. Divatot mondtam, mert nem az információéhség ülteti a fiatalokat – ha lehetőségük van rá – hosszú órákra a számítógép elé, akár játszani akar, akár az interneten barangolni. Az tény, hogy egyre több diáknál mechanikussá válik az olvasás, egyszerűen nem értik az olvasott szöveget.– Húsvéti számunkban beszámoltunk arról a munkafolyamatról, amelynek során a pannonhalmi apátság legfontosabb levéltári anyagai számítógépre kerülnek. Vajon van-e lehetőség – és elképzelés – arról, hogy ugyanígy rögzítsék a könyvtár legbecsesebb darabjait?– A könyvtár nem tervez ilyet, viszont folyik az elektronikus feldolgozás: az újabb állományból 30 ezer kötet van gépen, ugyancsak rajta van a folyóirat-állományunk katalógusa, és dolgozik egyik munkatársam az ősnyomtatványok és antikvák elektronikus bevitelén. Eezekben a dolgokban együttműködnek az Egyházi Könyvtárak Egyesülése keretében dolgozó több mint ötven könyvtárral, a protestáns és egyéb egyházi könyvtárakkal is.– Divatos téma, a könyvfesztiválon meghirdetett tanácskozáson is szerepel: Európa Magyarországon – Magyarország Európában. Vajon könyvtáraink és a körülöttünk kialakult könyv- és olvasáskultúra ismeretében miként értékelhető európaiságunk? És megfordítva a kérdést: mit adott és mit adhat a magyar könyvtártudomány és könyvtári állomány Európának?– Olvasáskultúránk európaiságához nem fér kétség, ugyanígy könyvkiadásunk európaiságához sem. A possessor-bejegyzések mutatják, hogy például nálunk, Pannonhalmán, a török idők után újjászervezett monostorban sok, a nyugati országokban megjelent könyvet már a megjelentetés évében beszerezték, pedig nyilván lett volna hova tenni a pénzt az építkezésen. De már a középkorban is kimutatható, hogy magyarországi kéziratot másoltak nyugati monostorokban. Ma is kutatnak nyugati könyvtárak és tudósok hazai könyvtárainkban, nyilván nem csupán a magyar tudomány érdekében.