A gróf, aki áthidalta korának ellentéteit

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma millenniumi programjában az egyik legizgalmasabb alkotásnak ígérkezik a Hídember című film. A mű a magyar történelem kiemelkedő alakját, Széchenyi Istvánt idézi meg. Író-rendezője, Bereményi Géza három filmmel (A tanítványok, Eldorádó, A turné) is bizonyította, hogy eredeti látású rendezőegyéniség is. Azért kerestük meg, mert a hosszú előéletű film forgatása május 22-én, kedden végre elkezdődik.Gyermekkorom óta mindig is szerettem volna történelmi filmet forgatni – emlékezik Bereményi Géza. – Kétféle kisfiú létezik: az egyiket izgatja a történelem, a másikat nem. Én az előbbi csoporthoz tartoztam, ma is állandóan történelmi könyveket olvasok. Tudom, hogy a film rendkívüli erővel képes megjeleníteni a nemzeti sajátosságokat a legapróbb részletekre kiterjedően is. Egy magyar író kiváló stíluskészséggel megírhat egy Indiában játszódó történetet úgy, hogy nem lehet észrevenni „külföldiségét”. A filmnél ez szinte lehetetlen. Magyarországról csak magyarok tudnak olyan hiteles filmet készíteni, ami a külföld számára is megfoghatóvá teszi a világot, amiben élünk. Azt gondolom, hogy a maga módján A tanítványok és az Eldorádó is történelmi jellegű. Mintegy kilenc esztendeje elkezdtem egy honfoglalásról szóló mű előkészítését, ami finanszírozási nehézségek miatt abbamaradt. Akkor úgy véltem: Magyarországon történelmi filmet csinálni lehetetlen. Így, amikor Hábermann Jenő producer fölajánlotta, hogy támogatna egy Széchenyi Istvánról szóló filmet, először ellenkeztem. Aztán mégis belevágtunk, s írótársammal, Can Togay rendezővel másfél évig írtuk-csiszoltuk a forgatókönyvet. Ám a forgatás finanszírozási nehézségek miatt három évig késett.– Mi okozott nehézséget a forgatókönyv megírásánál?– El kellett döntenünk, hogy Széchenyi István sajátos és drámai életútja játékfilmre való-e egyáltalán. Elsődleges forrásunk, Széchenyi naplója irodalmi remekmű, de olvasója könnyen összezavarodik a nevek és utalások rengetegében. A mintegy negyedrésznyi magyar fordítás, majd a teljes német nyelvű napló megismerése után a kortársak vallomásaival kiegészítve derítettük ki Széchenyi életének összefüggéseit. Széchenyi először a magyar és nemzetközi arisztokrácia hétköznapjait élte, a harmincas évek tájékán felbukkannak az életében a köznemesek, majd a tömeg. S azzal egyenes arányban, ahogy a magyar történelemben az évtizedek során a reformmozgalmak népforradalommá, majd szabadságharccá növekedtek, egyre bővült Széchenyi látóköre is. Forgatókönyvünkben azt próbáltuk megragadni, hogy a politika, a kevesek egykori kiváltsága hogyan válik tömegessé, s hogyan változtatja meg hősünk életét a találkozás a tömeggel. Négy évtized történetét sűrítettük könyvvé, Széchenyi harmincéves korától a haláláig. E nagy ívű, epikus vállalkozásból megismerünk egy arisztokratát, aki könnyelmű fiatal évei után rádöbben a mérhetetlen felelősségre, amit rendkívüli szellemi képességei és anyagi lehetőségei rónak reá. Ettől kezdve tehetségét és vagyonát hazájának fölemelésére fordítja, s hatalmas életművet hoz létre. Amikor az új kor, a tömegek kora és a Habsburg Birodalommal való kockázatos szakítás ideje elkövetkezik, mindenért vállalja a felelősséget, amit tetteivel elin-dított. Ettől először összeroppan, majd önmagát a betegségből kigyógyítva, ragyogó szellemi képességeit latba vetve, nagy játszmára hívja ki a Habsburg-monarchiát... Ezt senki más nem teheti meg abban az időben, sem az emigrációban élő Kossuthék, sem az otthoniak az eltiport országban.– Foglalkoznak-e Széchenyi könyveivel?– A jó filmnek megvannak a maga kritériumai, szabályai. Közülük a legfontosabb, hogy átélhető legyen a történet. Ahhoz, hogy Széchenyi rendkívüli, „se előtte, se utána nem volt” személyét fölelevenítsük, átélhető szerepeket, élő alakokat kell teremteni. Széchenyi életében a drámai csomópontok nyomvonalán kellett haladnunk. Éppen ezért, bármily fájó is, semmilyen módon nem lehetett megjeleníteni nagy munkáit, a Hitelt vagy a Stádiumot, hiszen filmdrámát és nem ismeretterjesztő művet akarunk készíteni. Ebben elsősorban a személyes kapcsolatokról, érzelmekről, politikumról esik szó, és egy hatalmas műről, a Lánchíd fölépítéséről, amely mintegy vezérmotívumként kíséri végig a filmet. Az egyik leglátványosabb jelenetnek ígérkezik a tizenkettedik hídlánc leszakadása, amely lecsapott Széchenyi csónakjára, s a Dunából kellett kimenteni a gyerekeit is. A cím, a Hídember többjelentésű. Széchenyi kapocs volt kelet és nyugat között, akár a Lánchíd is, amely kelet–nyugat irányban íveli át a Dunát. Hídember volt korszakok, nemzeti és társadalmi ellentétek között is. Az átélhetőséget szolgálja az is, hogy a filmben az egész világ Széchenyi szemszögéből mutatkozik meg. Kossuthot, Wesselényit és a többieket úgy ismerjük meg, ahogyan Széchenyi látta őket. E rendkívüli ember csak rendkívüli eszközökkel idézhető föl.– Mit kell tudniuk olvasóinknak a forgatásról?– Sopronban és Nagycenken kezdünk. Az első kép 1825-ben játszódik, amikor az Angliából hazatért ifjú Széchenyi a szomszéd birtokosoknak és a rokonoknak bemutatja a kastély pálmaházában a magával hozott technikai érdekességeket. Széchenyi Istvánt Eperjes Károly, feleségét Irina Lascsina orosz színésznő, sógornőjét, első végzetes nagy szerelmét Kováts Adél alakítja. Wesselényi Miklós szerepében Cserhalmi Györgyöt látjuk, Széchenyi fivéreit a színész testvérpár, Gáspár Sándor és Gáspár Tibor, apját Blaskó Péter, anyját Básti Juli játssza. Nagyon nagy színészek formálják meg a kis szerepeket is, ahogy gyerekkorunk kedvenc történelmi filmjeiben, például az Egri csillagokban. Ez vonatkozik Kossuth ifjú megszemélyesítőjére, Nagy Ervinre is, aki felfedezésnek ígérkezik. Az operatőr Kardos Sándor, jelmeztervező Szakács Györgyi, a maszkmester Márta Magdolna, nekik kiemelkedően fontos szerep jut egy kosztümös, rizsporos, parókás filmben. Nem izgulok, inkább kíváncsian és büszkén várom a keddi napot, hiszen hosszú évek óta ez lesz az első nagyszabású magyar történelmi mozifilm. A forgatás szeptember közepéig tart, majd félévnyi utómunka következik.