Pató Pálok és Dózsa unokák

Kósa László néprajzkutató, történész, az ELTE művelődéstörténeti tanszékének professzora, akadémikus. A magyarországi kisnemesség szokásairól, életmódjáról és mentalitásáról szóló Hét szilvafa árnyékában című kötete nemrégen jelent meg az Osiris kiadónál. Ennek kapcsán beszélgettünk vele kutatásairól, a nemesség kulturális szerepéről és az egyetemi oktatásról.Mit jelent ma a nemesség múltjával foglalkozni? Lehet ennek valami időszerűsége?– Nem hiszek abban, hogy a történetkutatásnak időszerűséget kell keresnie témája vagy érdeklődése indoklásául, ugyanakkor bizonyos, hogy ritkaságszámba megy, ha értékes munkának nincs időszerűsége, mának szóló üzenete. A nemességkutatás 1950 után hosszú ideig ideológiai okokból hátrányt szenvedett. Másfelől korábban is elsősorban politikai szerepét és jogi viszonyait kutatták vagy sokan a családtörténettel azonosították. Társadalmunkban ma már nincs különleges jelentése, hogy valakinek az elődei között voltak-e nemesek, büszke azokra vagy titkolnia tanácsos, mint bizonyos években, mert „kizsákmányolók” leszármazottja. Hadd tegyem hozzá, hogy amenynyire tudom, az én őseim között sem nemesek, sem jobbágyok nem voltak, engem a XIX. század kutatójaként érdekel a nemesség, a könyvet kevésbé kutatott művelődés- és társadalomtörténetről írtam. Mégpedig a nemesség hétszilvafásnak, bocskorosnak, kurtának nevezett alsó rétegéről, annak 1848 előtti évtizedeiről. Azért róluk, mert ebben az időben társadalmi súlyuk megnőtt, népességi arányuk megközelíthette az öt százalékot. Fölfigyeltem arra, hogy kultúránk mennyi jelese származott közülük. A hétszilvafás név is tanúsítja, hogy kisvagyonúak vagy vagyontalanok voltak. Fölismerték azonban, hogy a társadalmi fölemelkedés elsősorban tanulással valósulhat meg. Ez az iskolázottságot és a tanulást előnyben részesítő szemlélet vált a kisnemesség jelentős részének életstratégiájává, ez is a magyarázata a magyar kultúrában való erőteljes jelenlétüknek.– Mondana néhány nevet?– Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, Katona József, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Tompa Mihály, Mikszáth Kálmán. A már polgári korszakban születettek között például Bartók Bélának, Krúdy Gyulának, Móricz Zsigmondnak, Ady Endrének is voltak hétszilvafás ősei. Adytól vettem könyvem címét, ami találóan jellemzi a kisnemesség korabeli életét. A szegénységgel összefüggő sokféle gyarlóság és a tanulni vágyás ellentmondásai között vergődő kisnemesi csoportok adták a XIX. században az ország értelmiségének legfontosabb utánpótlását, nemcsak kiemelkedő embereket, hanem diplomás tömeget is, és kulturális-civilizációs javakat közvetítettek a parasztságnak. Gondoljunk csak arra, hogy Petőfinek Pató Pált, Adynak Dózsa György unokáját és népért síró bús bocskorost jelentette ugyanaz a magyar kisnemes. Modern nemzeti kultúránknak három pillére van, a polgári, a paraszti és a nemesi. Úgy vélem, az utóbbiról manapság érdemtelenül kevés szó esik.– A könyv fejezeteiben azonban néprazi megközelítésre is emlékeztetnek.– Néprajz szakon annak idején megtanultam a mindennapok életének vizsgálatát, amit akkoriban a hazai történettudomány még ritkán gyakorolt. Így foglalkoztam a kisnemesség életviszonyaival, történelmi tudatával, vallásosságával, olvasáskultúrájával, erkölcseivel.– Ezek szerint a könyv történeti néprajznak is nevezhető? Hogyan viszonyul a manapság határozottan a jelen felé forduló néprajzi kutatásokhoz?– Nem látok ellentmondást. A történeti kutatások, nevezhetjük azokat történeti néprajznak, történeti antropológiának vagy életmódtörténetnek, természetesen mindig jogosak. A néprajznak azonban feladata a kortárs társadalmi jelenségek folyamatos vizsgálata is. A tradicionális paraszti világ szinte teljesen eltűnt, de emlékei, hatása, öröksége itt van köztünk, és ettől függetlenül olyan ritka történelmi időszakban élünk, amelyet egyaránt meghatároznak a közelmúlt hazai politikai-társadalmi fordulatai, az európai egységtörekvések és a nagyvilág számos átfogó jelensége. Kultúránkban, társadalmunkban bőven akad kutatásra méltó téma, amelyek földolgozására fölhalmozott ismeretei, módszertani tapasztalatai alapján a néprajztudomány különösen alkalmas.– Életének jelentős részét tanítással töltötte. Nem érezte néha, hogy a kutatás rovására megy az egyetemi munka? S a fiatalok között vannak szép reményekre jogosítók?– Huszadik éve folyamatosan tanítok, most is nagyon szeretem az egyetemi munkát. Könyvem anyagát többször meghirdettem speciális kollégiumként, mindig bőven volt érdeklődés iránta. Soha nem éreztem úgy, hogy a kutatás rovására ment volna a tanítás, sőt a hallgatókkal való foglalkozás, együttgondolkodás mindig eredményeinek újraértelmezésére, átfogalmazására készteti a tanárt, ösztönzést ad kutatásainak folytatásához. Szerencsésnek vallom magam, mert sok átlagon felüli tehetséges diákkal találkoztam eddig is. Gyakran hallhatunk, olvashatunk a bölcsész szakok értékvesztéséről, de én úgy érzem, hogy még mindig van kikből válogatni.