Hittel és magyarságtudattal

Július 15-én ünnepelte hatvanadik születésnapját Medveczky Ádám, a három évtizede élvonalbeli, világjáró, népszerű, művészi érzékenységgel, ihletettséggel bíró Liszt-díjas érdemes művész.– Sokakban, akik valaha látták, elevenen él a kép Medveczky Ádámról, a népszerű ütőhangszeres művészről, aki sztár lett a szilveszteri tévéműsor éjféli Himnusz-bejátszása nyomán...– 1964-ben készült az akkor teljesen újszerű felvétel. Máig büszke vagyok rá. S arra is, hogy az ország első zenekarának szólamvezetője voltam. Az Állami Hangversenyzenekarral, Ferencsik Jánossal egész Európát bejártuk.– Valami mégis hiányozhatott, mert beiratkozott Kórodi Andráshoz a karmesterképzőre.– Nem a külsőségek vonzottak. Belülről jött a késztetés, a kifejezés vágya, hogy dirigensként elmondhassam, ami bennem van. Tény, hogy akkortájt nem indult minden évben karmesterképző, ezért végeztem el viszonylag későn.– Hány magyar zenekart vezényelt?– Szerintem mindet. A Rádiózenekarral és a MÁV-szimfonikusokkal sokat dolgoztam. Valamennyi vidéki együttest is sokszor dirigáltam: Pécs, Szeged, Szombathely, Debrecen, Miskolc muzsikusait, sőt még Székesfehérvár, Nagykanizsa és Eger zenekarait is jól ismerem. Érdekes, hogy az Állami Hangversenyzenekarral (ma Nemzeti Filharmonikusok) milyen keveset „találkoztam”. Pedig onnan indult a pályám. Az utóbbi időben számomra az egyik legkedvesebb a Győri Filharmonikusok –, négy éve vezetem őket.– Közel húsz éve tanít a főiskolán szerepgyakorlatot az ének–opera tanszakon. Az Operaházban állandó kinevezett karmester, dolgozik eleget. Miért ment Győrbe?– Azért, mert olyan szeretettel invitáltak. Azelőtt a Matáv-zenekarral dolgoztam, de 1996–97 táján olyan struktúraváltás kez-dődött, amellyel nem tudtam azonosulni. Megváltam az együttestől.Éppen ekkor hívtak a győriek. A Filharmónia zenekarának vezető karmestere vagyok, és elmondhatom, hogy pezsgő zenei élet van a városban. A színház is meg-meghív vendégszerepelni, nemrég játszottuk az Aidát és A cigánybárót. Jövőre az Otellót mutatjuk be. A győri állásomat úgy tekintem, mint a legkisebbik gyerekemet (a karmester öt gyermek édesapja – a szerk.): öregkori ajándéknak.– Talán nincs is jelentős mű, amely ne került volna be eddig a repertoárjába.– A szimfonikus alaprepertoárt biztosan többször végigdirigáltam, valamint Bartók és Kodály életművét, amelyet egy magyar művésznek kötelessége interpretálni. Most éppen Bartókban mélyülök el, az augusztusi Budafesten dirigálom A kékszakállút és a Concertót, amelyet Pártay Lilla balettbe álmodott.Győrött a lehetőségeinket meghatározza, hogy hamarosan kapunk egy saját próba- és hangversenytermet. A színházterem akusztikája nem alkalmas a nagyon finom hangzások előcsalogatására, impresszionista művek előadására. Az operairodalomból még néhány nagy mű – remélem nem sokáig – szintén várat magára: Verditől a Machbet, a Don Carlos, a Nabucco, Puccinitől a Turandot és a Triptichon. A legtöbb „adósságom” Mozarttal kapcsolatos. Mozart nagyon nehéz. A Don Giovanni és a Figaro házassága még a terveim között szerepel. Egyébként operai karrieremet Mozarttal (Cosi fan tutte) kezdtem.– Az 1974-es budapesti karmesterversenyen második lett. Ország-világ megismerte, elindult egy sikerekben gazdag életút. Nem bántja, hogy a rendszerváltás óta kevesebb figyelem illeti?– Már a nyolcvanas években sem voltam olyan nagy kedvenc. A verseny után is inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a rám szakadt feladatokat megoldjam. Szinten tartani a teljesítményemet – úgy érzem, ez többé-kevésbé sikerült. Nem zavar, ha nem velem van tele a média.– Mi a művészi hitvallása?– Egy karmesternek az emberi oldaláról kell megfogalmaznia az ars poeticájat. Emberekkel dolgozik, nem hangszereket működtető gépekkel. Nem egy fagottnak intek be dirigálás közben, hanem egy érző, eleven embertársamnak. Mindent a humánumon keresztül próbálok megközelíteni. Ez alapelvem. Idegenek tőlem a diktatórikus eszközök. A tekintélyt alázattal, a zenén keresztül való meggyőzéssel is elérhetem. Hitvallásom része a magyar nemzeti zene ápolása: Erkel, Liszt, Bartók és Kodály „karbantartása”.A kortárs magyar művek műsoron tartását is szívügyemnek tartom. Bozay Attila Az öt utolsó szín című operáját vezényelni fontos volt számomra, mert egy humanista alkotás. Madách Tragédiájához olyan őszintén fordult a szerző, hogy ez megmutatkozik a művön, megérinti az embert. Madarász Iván egyik operáját a jövő szezonban elvállaltam, és nemrég készítettünk a győriekkel egy Reményi Attila szerzői lemezt.Két dolog határozta meg mindig az élethez való hozzáállásomat: a hit és a magyarságtudat. Soha nem értettem, hogy amikor más nemzetek büszkék magukra, mi magyarok miért nem vállaljuk büszkeséggel nemzeti érzéseinket, magyar kultúránkat. Örülök, hogy sokfelé hívnak, hogy tartsak előadást a magyar művészetről, a nemzeti zenéről; sok emberben (a fiatalokban is) él az igény a magyar kultúra jobb megismerésére. Azért lehetnének többen is...– Hogy érzi magát a születésnapján?– Hatvanévesnek lenni nem érdem. Boldogsággal tölt el, hogy Isten megadta nekem, hogy az elmúlt évtizedek egészségben, munkával teltek. Problémáim ugyan adódtak – kinek nincsenek? –, de gyönyörű, tartalmas élet áll mögöttem.