Irodalmunk nagykövetei

Huszadszor rendezte meg a harmincöt évesnél fiatalabb magyar írók szövetsége, a József Attila Kör (JAK) nemzetközi, nyári műfordítói táborát. A ma záró irodalmi alkotóműhely a kerek évfordulót új helyszínen, a gödöllői Silver Club panzióban ünnepli, az új táborszervező, Gerevich András költő, műfordító szakmai irányításával. A huszonnégy esztendős táborszervező-költő Átadom a pórázt című verseskönyve 1997-ben látott napvilágot a JAK és a Balassi Kiadó közös kiadásában, és második kötete is hamarosan megjelenik. Gyerekkorában négy esztendeig Dublinban élt, így már középiskolásként elkezdett ír, skót és angol verseket magyarítani. Műfordítóként a Magyar Naplóban debütált, ő volt Seamus Heanney Különös gyümölcs című kötetének szerkesztője és egyik fordítója. Ő rendezte sajtó alá a magyar nyelvű Kortárs skót költők antológiáját is.Gerevich András kalauzol végig a táboron. Közben elmeséli, hogy a JAK húsz esztendő óta évente húsz-huszonöt olyan külföldit hív meg, akik hivatásuknak tekintik a magyar irodalom fordítását. – Előadásokat és felolvasóesteket hallgatnak, szemináriumi vitákon fejthetik ki a nézeteiket. Igyekszünk személyesen is megismertetni őket a kortárs magyar irodalom jeles alkotóival, és amennyire lehetséges, irodalmunk múltjával, nemzeti hagyományainkkal is. A kaput a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt is megpróbáljuk szélesre tárni. Az idén az érettebb generációk képviseletében többek között Géher Istvánnal, Beney Zsuzsával, a középnemzedékből állandó előadóként Oravecz Imrével és Kukorelly Endrével, az egészen fiatalok közül Cserna-Szabó Andrással és Szabó T. Annával találkoznak vendégeink. A „nagy nevek” közül meghívtuk Lengyelországból Anna Góreczkát, aki műfordítóként és irodalmi szerkesztőként is töviről hegyire ismeri a magyar irodalmat, valamint a klasszikus és a kortárs magyar irodalom jeles mongol fordítóját, Ganbold Davahugijnt. Természetesen a többséget a harmincöt éven aluli JAK-generáció képviseli. Vannak közöttük többkötetes, elismert alkotók, de egészen fiatal egyetemisták is, mint Philip Barker, aki már számos magyar film szövegét fordította le angolra. Támogatóink a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Soros Alapítvány és Gödöllő Város Önkormányzata. A napokban láttuk vendégül Gémesi György polgármestert, reméljük, hogy törekvéseink megnyerik tetszését, hiszen szeretnénk Gödöllőn meggyökeresedni.Az izgalmas eszmecserék ebédidő alatt sem szünetelnek. Fiatal finn lány, Míra Hanninen mondja el, hogyan lett magyar szakos a helsinki egyetemen. (Vonzotta a finn–magyar rokonság kérdése, a magyar irodalom és a történelem, amelyről először magyar barátaitól hallott Debrecenben, Egerben, Szegeden, Gyöngyösön és Pécsett. Aztán, könyvtárakban búvárkodva, először a finn fordítás révén, majd eredetiben is megszerette a mai magyar költészetet. Most tervez egy kortárs magyar antológiát, mások és a saját fordításaiból.)Régi ismerős Anna Góreczka, aki ma már a magyar irodalom lengyelországi misszionáriusának számít. Jelenleg az egyik legrangosabb varsói irodalmi folyóirat, a Literatura na swiecie szerkesztője. Az Európa határain túl is ismert antológiaformátumú és terjedelmű lapról mondhatnánk, hogy a Nagyvilág lengyel megfelelője. – Jogos a párhuzam – véli Anna Góreczka –, ám az a különbség, hogy lapunk azzal foglalkozik, amivel máshol nem nagyon szokás. Elsősorban térségünk, Közép- és Kelet-Európa irodalmait akarjuk megismertetni a lengyel olvasókkal. Magam főként a magyar, ezenkívül a román, a horvát, a bolgár irodalomra specializálódtam. Lengyelországban a hetvenes-nyolcvanas években nagyon sok magyar könyv jelent meg. Ám a rendszerváltásnak, amelynek boldog eufóriáját még ma is elevenen érzem, mások mellett van egy kiváltképpen szomorú kísérőjelensége. Az emberek beleszédültek az amerikai tömegkultúra hamis bűvöletébe, s nem veszik észre, hogy saját népeink kultúrája milyen felbecsülhetetlen értékeket hordoz. Ezért sajnos, az utóbbi tíz évben lényegesen kevesebb magyar fordítás jelent meg lengyelül, mint korábban. Ám amire nagyon büszke vagyok, kétéves munkám végeredményeként lefordítottam a nagyszerű erdélyi magyar író, Szilágyi István Kő hull apadó kútba című remekművét, amely az idén jelent meg a Pogranicze Alapítvány Meridián-sorozatában. Ez az alapítvány tavaly többek között Pilinszky János kötetét jelentette meg Apokryf címmel, Jerzy Snopek fordításában.Anna Góreczka szabályos kis könyvtárat hozott magával. Fölfedezem Gion Nándor Sortűz egy fekete bivalyért című könyvét, amely szintén az ő munkáját dicséri. Megtalálom a Literatura na swiecie 1988-as erdélyi és a tavaly szeptemberben megjelent magyar számát is. Az utóbbiban szerepel saját munkái között egy imponálóan rangos blokk Weöres Sándor, Markó Béla, Kántor Péter és Vörös István verseiből.– Ez a magyar szám azért volt számunkra fontos, mert előfordul, hogy ha egy könyvkiadónak megtetszik az adott szemelvény vagy vers, érdeklődik az egész könyv iránt. Lehet, hogy összeállításunkat nem mindenki tartja igazán jellemzőnek, ám végre elkezdtünk, pontosabban újrakezdtünk valamit a magyar és a lengyel irodalom kölcsönös megismertetésének ügyéért. Megpróbáltunk ízelítőt adni többek között Grendel Lajos műveivel a felvidéki, a Budapestre költözött Gion Nándor, illetve Kontra Ferenc fordításokkal a vajdasági irodalomból is. A nyugati magyarságot másokkal együtt Kemenes Géfin László, Karátson Endre képviselte. Az erdélyi számnál az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy a lengyel olvasókkal meg kellett értetni Transsylvania sajátos helyzetét, Trianon tragédiáját is. Összeállításunkban Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Láng Zsolt, Tompa Gábor művei mellett szerepeltek román írók, például Lucian Blaga, Ana Blandiana és egy Erdélyből elszármazott német író, Richard Wagner is. Látható, a folyóirat-szerkesztés legalább olyan fontos része az életemnek, mint a műfordítás. Fordítóként, szerkesztőként is arra törekszem, hogy a magyar alkotás lengyel „alakmása” úgy gazdagítsa a lengyel irodalmat, hogy majd egykor a lengyel kultúra teljes jogú részének tartsák.