Az istenadta tehetség az első

Hétfőn, augusztus 20-án délután három órától este tízig roma fesztivált rendeznek Budapesten, az Orczy-kertben. A Józsefvárosi Roma Önkormányzat rendezvényén szerepel Bangó Margit, Járóka Sándor zenekara, az Ando Drom, a Romantic, a Fekete vonat, az EU-rom Gipsy Tánczenekar és ifj. Kállai Kiss Ernő zenekara, amelynek műsorában szólista közreműködőként fellép az e napon született Kállai Kiss Ernő Liszt-díjas klarinétművész, akit otthonában mozgalmas, sikerekben bővelkedő pályájáról és családi hagyományok folytatásáról kérdeztünk.

Kállai Kiss Ernőt élő legendának tekintik a szakmájában, hiszen két esztendő híján fél évszázada muzsikál. Ahhoz, hogy valakit úgy emlegessenek, mint őt, világviszonylatban elismert művésznek kell lenni. A sikerekben természetesen nagyon sok munka, temérdek gyakorlás is van. Az istenadta tehetség az első, mondja Kállai Kiss Ernő, aki korán kezdte a pályát. Véletlenül lett klarinétos... Bár erdész vagy vadász is szívesen lett volna, hiszen rajongott a természetért, végül muzsikusnak képezte magát, s ez nem meglepő: a felmenői közt mindenki játszott hangszeren, ismert, Felvidékről származó zenészek voltak. Zenei tanulmányait a nagy hírű Váczi Ká-rolynál végezte. Hamar elterjedt a tehetséges klarinétos fiatalember híre. Hívták a különböző zenekarokhoz játszani. – A klasszikus zenei műveltség mindennek az alapja – hangsúlyozza Kállai Kiss Ernő, aki azután a Magyar Állami Népi Együtteshez került mint szólista (Kodály Zoltán is vezényelte őt a Galántai táncok előadásán, szólójához a mester maga gratulált), majd elszerződött a Rádiózenekarhoz. Pályafutása meredeken ívelt felfelé, elindult a nemzetközi karrierje. Az első útja Svédországba vezetett 1956-ban, majd két évre rá a brüsszeli világkiállításon államfőknek, világsztároknak játszott... És, persze, a nagyérdemű közönségnek. Ekkorra váltott át a cigányzenére, amely ma is a legközelebb áll a szívéhez. Legnagyobb élményének azt az 1971-es amerikai látogatását tartja, amelynek alkalmával együtt muzsikált Benny Goodmannel. A dzsessz kiválóságai mind ott voltak. Goodman a jelenlévő művészek és a közönség előtt a Magyarországról érkezett kollégát így szólította: Te vagy a király. A „koronázásra” 1996-ban került sor a Gellért Szállóban, amikor a magyar cigányzenészek „hivatalosan” is királlyá választották. – Az igazán jó muzsikusnak mindent el kell tudni játszania – véli a művész. – Dzsesszt, cigányzenét, klasszikust. Egy nótát elő lehet adni „kocsmai szinten” és úgy is, hogy a Carnegie Hall-ban lelkesen megtapsolják. – Kállai Kiss Ernő ezzel az utóbival büszkélkedhet.

A Liszt-díjas klarinétművész, aki koronás főknek, világsztároknak tolmácsolta a magyar cigányzene gyöngyszemeit, a nappali szobája falán függő fotók, kitüntetésekről szóló oklevelek segítségével meséli tovább élete történetét. A dicsőség fele Etelkáé, a feleségé, aki, mialatt Kállai Kiss Ernő a világot járta, a „hátországban” a család mindennapjairól gondoskodott.

Az ősök által megkezdett szép tradíció nem szakadt meg: a muzsikusdinasztia tovább él: a fiú, ifjú Kállai Kiss Ernő nemzetközileg ismert, egyéni stílusú, virtuóz hegedűs-prímás, húsz esztendeje a margitszigeti Nagyszállóban zenekarvezető. Együtt járják a nagyvilágot műsorukkal, amelyben helyet kap a nóta, a filmzene, a dzsessz, a klasszikus- és a tánczene.

– A fiam a főnök – teszi hozzá a legidősebb Kállai, nem kis büszkeséggel. A legnagyobb boldogságom, hogy vele együtt játszhatok, az ő zenekarában. – A Kállai Kiss dinasztia hagyománya olyannyira él tovább, hogy az utánpótlás is felnő lassan, a legifjabb Kállai Kiss Ernő hegedű-előkészítős a Zeneakadémián, nyert a Zathureczky-versenyen.

– Vajon milyennek látja a muzsikustársadalom, ezen belül a roma művészek helyzetét az olyan művész, aki mindent elért a szakterületén?

– Se szeri, se száma a tehetségeknek, akiket Magyarország a világnak adott és ad ma is – állítja Kállai Kiss Ernő. – Különösen sokan csillantották meg az utóbbi időben a géniuszukat a komolyzene területén, ők manapság jobb helyzetben vannak. De aggódom azokért a zseniális muzsikuspalántákért, akik számára alig akad játszóhely, mindenütt gyorsétkezdék, üzletláncok létesültek. Nem csak a cigányzenészekről, a tánczenészekről is beszélek... Pedig az élő muzsikát nem pótolja semmi. Kívánom, hogy azoknak a fiataloknak, akik tanulnak – és üzenem nekik, hogy tanuljanak –, legyen lehetőségük elhelyezkedni. Az is nehezíti a jók munkába állását – teszi hozzá – hogy megszűnt a Magyar Zeneművészek és Tánczenészek Szakszervezetének az a joga, hogy kötele-zően közvetíthesse a zenészeket. Felhígult a szakma, boldog-boldogtalan elszerződik, és munka nékül maradnak azok, akik előadóművészi oklevéllel, diplomával rendelkeznek.

– Amíg a magyar nép él, az emberek szívéből nem lehet kitörölni a magyar nótát. A XIX. és XX. századi cigánymuzsikusok által teremtett érték valamennyiünké. Bár sajnálatos módon egyre kevesebbet hallani a rádió hullámhosszán, a televízióban ezt a zenét, a fiatalok mégis ismerik. Nemrég örömteli meglepetésben volt részem. Egy érettségi találkozón huszonéves fiatalok szűnni nem akarón sorolták a nótákat, népdalokat, amiket ismertek, és tőlünk kértek. Elcsodálkoztam, hogy a fiatal nemzedék ennyire tudja és szereti a szép nótákat. Még a mai, kusza világban is családi nagy eseményeken, ünnepeken helye van a magyar cigányzenének. Ez is olyan kincsünk, amit a világon mindenütt, Japántól az Egyesült Államokig, az arab országoktól a „hűvös” északig elismeréssel fogadnak. A jó zene nem ismer határokat, a kulturális értékek terjesztése az emberek egymáshoz való közeledését szolgálja.