Christian Dimitru 1964-ben kezdte el filmesztétikai és szociológiai egyetemi tanulmányait Svájcban. A diploma megszerzése után tizenkét esztendeig dolgozott a svájci nemzeti filmarchívumban. Azóta a FIAF-ban folytatott tevékenység mellett filmeket is rendez.
– Az archívumok nemzetközi szövetségét 1938-ban hozta létre a szomorú fölfedezés, hogy a film technikai és politikai okokból is megsemmisülhet – emlékezik Christian Dimitru. Az alapítás háborús esztendejében ellenséges viszonyban lévő nemzetek kulturális intézményei, német, francia, amerikai, brit szervezetek hirdették meg az összefogást az értékekért. Az eredeti programban is együtt élt az archívumok két fő alaptevékenysége. Az archívumi funkció a filmek megőrzésére, megmentésére, felújítására irányul. A másik, a filmintézeti jellegű tevékenység a filmek kutatását, széles körű megismertetését, a kulturális értékek nemzetközi cseréjét tekinti fő feladatának. Persze a kétféle szerepkör mindig is szervesen összefonódott. Az alapítás háborús éveiben az évente egyszer megtartott nemzetközi konferencia csereprogramja révén az egyes nemzeti filmarchívumok kölcsönösen megmentették egymás bezúzott filmjeit is. Nemegyszer külföldről kerültek elő a hazájukban technikai okokból tönkrement nitrofilmek. 1951-ben elkezdődött e romlékony alapanyag kiiktatása. A hidegháború korában, de még az enyhülés hatvanas, hetvenes, nyolcvanas esztendeiben is a kulturális csere és a megismertetés élvezett dominanciát. A programok szervezői már-már kultúrmissziót teljesítve tették lehetővé többek között, hogy a múltbeli értékekkel együtt a kelet- és közép-európai, az ázsiai régió megismerje Dél-Amerika, Kanada, az olasz neorealizmus és neoszürrealizmus, a francia új hullám, az új német, angol filmművészet kiemelkedő alkotásait. És fordítva, a nyugat is tallózhatott a cseh új hullám, a magyar, a lengyel filmművészet értékkészletéből. Jómagam a nyolcvanas években Svájc és a kelet-európai régió filmcseréjét bonyolítottam. Az 1990-es év nemcsak a világtérképet változtatta meg, az archívumok nemzetközi szövetségében újra reflektorfénybe kerültek a megőrzési és a megmentési programok. És eljött az idő, hogy szembe kell néznünk a kihívással, amit a rohamosan fejlődő új technológiák és az új filmhordozók léte jelent. Én is hirdetem az elvet, hogy a film mindig is film marad, melynek első számú hordozója a szalag, valódi közege pedig a hagyományos mozi. Ám a technika fejlődését semmiképpen sem szabad démonizálni. Csak úgy szelídíthetjük meg, ha integráljuk, nemes célokra használjuk a digitalizáció megannyi módozatát. Ne feledjük, hogy általuk a megőrzés, a restaurálás és az újjáteremtés lehetőségei is korlátlanná válnak, amelynek persze határt kell szabnunk. A felújításnak meg kell állnia a technológiai restauráció fázisánál. Minden film egyedi műalkotás, szent és sérthetetlen. Nem „korszerűsítjük” Michelangelo Dávidját, nem „javítjuk” ki Flaubert vagy Dosztojevszkij regényeinek „kompozíciós hibáit”, így bűn hozzányúlni teszem azt, Chaplin filmjeinek művészi szerkezetéhez, eszközrendszeréhez is.
– Miben tudja segíteni a FIAF az egyes országok filmfelújítási programjait?
– Közvetlen anyagi segítség nyújtására kevés lehetőségünk van. Ám támogatjuk az évente megtartott nagy nemzetközi konferenciákat, a tanulmányutakat, a szakembercseréket. E szimpóziumok szellemi nyeresége fölmérhetetlen. Például a filmszalagok tárolásának legeredményesebb, alapjában véve egyszerű, hideg és nedves eljárását a brazil archívum tanította meg a világnak.
– Hogyan értékeli a magyar filmarchívum tevékenységét?
– A magyar szakma már 1957-ben belépett a szövetségbe, melynek jelenleg százhuszonnyolc szervezet alkotja a tagságát. A jelenlegi Magyar Nemzeti Filmarchívum munkájában ideálisan valósul meg a két alapfunkció egysége. A budakeszi filmarchívum folyamatos és sikeres megmentési, felújítási program helyszíne. Az Örökmozgó Filmmúzeumban pedig kiállítások, retrospektív és jelenkori kisebb-nagyobb fesztiválok, sorozatok tartják ébren a megismertetés nemes tradícióját. Hatalmas dolognak tartom, hogy Magyarországon, e szép kis belvárosi moziban immár ötödízben találkozhatnak a nemzetközi filmarchívumok képviselői. Elismerésem a magyar közönségnek, hiszen számos táján megfordultam már a világnak, ám ilyen mérvű érdeklődést a régi filmek iránt igen-igen kevés helyen találtam. Imponáló tevékenységet folytat Gyürey Vera igazgató, a fesztivál szervezését kézben tartó munkatársai, Berkes Ildikó, Surányi Vera, Balogh Gyöngyi. Valóságos hölgyek köztársaságaként teremtették meg a filmemlékezet eme kis szentélyét. Mert nincs is fontosabb dolog a világon régi kultúrák, hagyományok megőrzésénél. A régi filmek tartománya átfogja a teljes huszadik század filmemlékezetét. Újra és újra a világ tudatába kell vésnünk: múlt nélkül nincs jövő sem. Ha nem becsüljük meg a tegnapot, az egyes emberek, az egyes nemzetek és az egész emberiség holnapja is értelmetlenné válik.
origo.hu
Gulyás Gergely: A háborús veszély nagyobb, mint valaha
