Hiteles filmek egy hazug világból

Budapesten, a Művész moziban vasárnaptól szerdáig tart az Ötven év – száz dokumentumfilmen című fesztivál a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete (MADE) a szervezésében.
Szilágyi Erzsébet szociológus az összeállítás szempontjait ismertetve elmondta: tisztában vannak azzal, hogy nem csak száz jó magyar dokumentumfilm létezik. Ő maga azokra a művekre figyelt, amelyek új tényeket, új szempontokat hoznak és erőteljes élményt nyújtanak a társadalomtudományok képviselőinek és a nagyközönségnek. Ember Judit 1982-ben forgatott Pócspetri című filmjének (igen sokáig halogatott) bemutatója előtt nagyon kevesen tudták, hogy a bűnösként elhíresült faluban nem gyilkosság, hanem tragikus véletlen okozta egy rendőr halálát. Ám e baleset alkalmat szolgáltatott arra, hogy koncepciós perrel készítsék fel a lakosság hangulatát-lelkét az egyházi iskolák államosítására. Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia Recsk I–II. című filmje pedig olyan megsemmisítőtáborról mondta el az igazat, amelynek gondos kezek a nyomát is eltüntették. – Őszintén remélem, hogy válogatásunk hű képet ad a magyar dokumentumfilm gazdagságáról, sokszínűségéről, páratlan értékeiről – mondja Szilágyi Erzsébet. – E művek minőségét a legrangosabb nemzetközi fesztiválokról hazahozott díjak sorozata is igazolja.
Gyarmathy Lívia játékfilmrendező a dokumentumfilmjeit nemfikciós rövidfilmnek nevezi. E kategóriába tartoznak novellányi villanások, de olyan metaforikus művek is, mint A mi gólyánk. Dokumentumfilmjeibe soha nem épített be olyan allegóriákat, amelyek burkoltan mondták volna el, amiről a kádári években írni, beszélni nem lehetett. A dokumentum műfajában alapvetően fontosnak tartja, hogy a kevésbé iskolázott emberek is megértsék, amit a filmes megfogalmazott. Gyarmathy Lívia szerint a rendszerváltozás előtt erős magyar dokumentumfilmes iskola működött hazánkban, napjainkig öregbítik a magyar film nemzetközi hírnevét, akik onnan kikerültek. – E filmek politikai értelemben a nemzet önismeretét segítették, és a magyarság lelkiismeretét képviselték – mondja a rendezőnő. A diktatúra éveiben telt házat vonzottak a dokumentumfilmek. Az emberek sóvárogtak rá, hogy hiteles személyek őszinte véleményével szembesüljenek a hazug rendszerben, amelyben éltek. Ha holnap vagy holnapután meg akarja fejteni valaki annak a korszaknak a titkát, meg kell néznie Gulyás Gyula és Gulyás János Törvénysértés nélkül című kétrészes munkáját vagy Dárday István Nevelésügyi sorozatát.