Világszemléletem horizontját a cseh irodalom három klasszikusa, Jaroslav Hasek, Karel Capek és Bohumil Hrabal művei alakították – vallja Jan Hrebejk. – Hasek műveinek fekete humora a háború abszurditásának pikareszk tragikomikumát, Capek groteszk humanizmusa az emberi esendőségek megértését, Hrabal pedig Menzellel közös filmjeiben is a világ apró dolgainak határtalan költőiségét érteti meg olvasóival. Azért tartom mindhárom írót magam számára példaértékűnek, mert fantasztikum helyett a való világból indulnak ki. Hőseik nem királyok, nem fejedelmek, hanem csetlő-botló kisemberek, akár Hasek derék katonája, Svejk. Hrabal számomra talán legkedvesebb hőse, a színes hazugságok mestere, a beszélő nevű Hanta egy ócskavastelep „nagyitalú” alkalmazottja. Az egykori cseh új hullám mesterei, Forman, Menzel, Herz és a többiek sem teremtettek „nagy” hősöket. Nálunk cseheknél még a mesék és a mítoszok is egyszerű emberek körül forognak.
– Filmjeit személyes vallomásnak vagy egy-egy korszak tárgyilagos lenyomatának gondolja?
– Is-is. A Süvölvények című filmemet 1995-ben készítettem, s arról szólok benne, hogyan csapódott le nálunk, Csehországban a rocker, a beat életérzés. A filmem egyik ihletője a magával ragadó, remek zene. S bár jómagam korom alapján már inkább a punk nemzedékéhez tartoznék, átéreztem, mit jelenthetett az ötvenes-hatvanas években élők számára a rockmuzsikából áradó határtalan szabadságvágy és humoréhség. A Kuckók című 1999-es filmben „visszatérünk” a kommunizmusba, amikor 1968-ban szovjet tankok lánctalpai taposták el a prágai tavasz hajtásait. A forgatókönyvben a megszállás augusztus 20-i éjszakájának kivételével mindent hajszálpontosan kidolgoztunk. Ám éppen a befejezésnél voltam tanácstalan egy darabig. Szerettem volna, ha az én filmemben nem híradókból és dokumentumfilmekből idézett jelenetek idézik föl a cseh nemzet e szörnyű tragédiáját. Ám arra nem volt pénzünk, hogy valódi tankokkal és katonákkal megrendezzük az eredeti verziót. Összeültem hát azokkal a színészeimmel, akik ezt a korszakot már közvetlenül ismerték. Mindnyájan elmondták, hogyan emlékeznek e szörnyű éjszakára. Barátaim emlékmontázsától ihletetten készítettem el művem befejezését, amely kicsit úgy hat, mintha egy groteszk laterna magica ritmusára és látványvilágára rögtönöztük volna. Az Élet mindenáron című filmemben a náci megszállás korszakát igyekszem a tragédia és a komédia határán borotvaélen egyensúlyozó történetben megmutatni. Négyszer is átírtuk a forgatókönyvet, mire úgy éreztem, hogy közelít ahhoz, amit mondani szeretnék. Nem véletlenül kértem föl főszereplőnek két híres cseh komikus színészt, akik egyben színpadi szerzők is. S bár a forgatókönyvben a szöveg rögzítve volt, amit a filmen látunk, annak végső ritmusát, formáját, hangulatát a két főhős improvizációi adták meg.
– Rendezői módszerében a rögzített formák vagy a rögtönzések uralkodnak?
– Először a forgatókönyv alapján, kamerák nélkül próbáljuk végig a történetet, s az időközben kialakult megoldásokat beépítve rögzítem a végső variációt. Mégpedig úgy, hogy rajzokat és vázlatokat készítek. A könyvet a rögzítés fázisában már csak akkor veszem elő, ha elakadunk. Tartom magam Renoir szállóigéjéhez: azért kell nyitva hagyni a műterem ajtaját, hogy ha érkezik egy jó ötlet, akkor be tudjon jönni.
origo.hu
Drasztikusan megemelték a parkolási díjakat Budapesten – Magyar Péterék együtt szavazták meg a baloldallal
