Álbotrány az Operettben

Le kell szögeznem, nem valami világraszóló botrány, ha egy színházi produkció a bemutató előtt rendezőt cserél. Úgy is fogalmazhatok: mindennapos. Ami nem mindennapos, hogy az ügy botránnyá dagad. Még boldogult segédrendező koromban, bizony számos főnökömet utasították a büfébe a főpróba hetén, s helyüket átvette a színház direktora, főrendezője.

Vélhetően a patyolattiszta igazságot sohanapján ismerjük meg, már azt, milyen okok késztették Kalmár Péter rendezőt, hogy idő előtt távozzon a Budapesti Operett Színház Bozzi úr című produkciójának éléről, meg azt, kinek érte meg szaftos sajtóbotránnyá dagasztani a dolgot. Elgondolkodtató azonban, vajon Kerényi Miklós Gábor igazgató-főrendező, aki – miként nyilatkozataiból kiderül – tisztában volt Kalmár Péter rendezői rutintalanságával, miért bízta a fiatalemberre az egykori legendás előadás felújítását? Jelzem, hasonló történet zajlott anno az Operaházban, ahol szintén Kerényi volt a főnök, Kalmár pedig a beosztott. No ja, kiváló egyházfi okul mind a sírig.
Magyarázatért ugorjunk vissza az időben bő egy eszetendőt. Ekkor zajlott a főpolgármesteri hivatalban a megüresedett színigazgatói székekre kiírt pályázat résztvevőinek meghallgatása, majd a nyertesek kinevezése. Az operett élére heten jelentkeztek, közülük hármuk pályaművét (Halasi Imréét, Kerényi Miklós Gáborét és Kalmár Péterét, ebben a sorrendben) tartotta alkalmasnak a szakmai zsűri, hogy a kulturális bizottság elé terjessze. Ettől függetlenül a városatyák bármelyik jelöltre szavazhattak. A szakmai grémium mindenekelőtt Halasi Imrét, az akkor hivatalban lévő vezetőt támogatta, már csak azért is, mivel Halasi igazgatása egybeesett a teátrum épületének felújításával, így a direktornak nem adatott lehetőség, hogy megvalósítsa művészi elképzeléseit. A három pályamű egyébként szembeszökő módon hasonló gondolatok mentén fogalmazódott.
A késő estig elhúzódó szavazást nyilvánvaló politikai kompromiszszum szülte. Mindazok, akik követik a honi nagypolitika eseményeit, Halasi Imrét az MSZP országgyűlési képviselőjeként ismerhették. Kerényi Miklós Gábor pedig az SZDSZ táborát erősítette. Vele szemben legfőbb ellenérvként a szakmai zsűri emberi, művészi habitusát hozta fel, amely szerintük nem tette alkalmassá egy társulat vezetésére. A kulturális bizottság által felkért szakmai tanácsadó védelmébe vette Kerényit. Imigyen a kockát elvetették a városatyák és városanyák, a kimondatlan paktum megköttetett, győzött Kerényi Miklós Gábor.
Mint mindig, úgy most is beszélünk, írunk kultúrpolitikáról, színigazgatókról, rendezőkről, művészi koncepciókról, színházi struktúráról, struktúraváltásról, csupán a színészekről feledkezünk meg. Pedig nem igazgatókért, rendezőkért, tervezőkért, gazdasági vezetőkért járunk színházba, hanem a színészekért. Ezt kellene szem előtt tartania minden igazgatónak, rendezőnek, gazdasági vezetőnek, politikusnak, újságírónak, akik annyiszor és oly könnyedén adnak pofont a színészeknek. Pedig nélkülük nem gördülne fel a függöny estéről estére.