De azzal sem, hogy miért övezi e minden meghatározás alól kisikló, fesztelenül kísérletező műfajt nálunk köd és neheztelő hallgatás. Szekértáborok álltak és állnak föl ma is, eldöntendő, a lírai, impresszionisztikus, személyes hangú irodalomértés avagy a szakterminológiával agyonterhelt, szűk csoportok ezoterikus nyelvezetén megszólaló, csak a szakmát érintő értekezés az egyedül üdvözítő módszer. Bár sokszor valóban ilyen leegyszerűsítő az ellentét, tagadhatatlan, hogy a magyar esszé kérdése elszakíthatatlan kritikai életünk (írjunk inkább élettelenséget?) kérdésétől. A tét óriási: az irodalomról, történelemről, létproblémákról, összességében a kultúra önszemléletéről való elegáns és irodalmi, mégis egzisztenciális nyomatékú beszéd lehetőségéről van szó.
A debreceni Alföld irodalmi folyóirat és a városi önkormányzat kétnapos esszékonferenciája ezért is kiemelkedő, tisztázó igényű vállalkozás, amely az idén harmincéves debreceni irodalmi napok sorába tartozik. A csütörtöki tanácskozás előtt a Barta János-esszépályázat fődíjazottjai, Borbély Szilárd, Földényi F. László és Szilágyi Márton, illetve az idei Alföld-díjasok: Kulcsár-Szabó Zoltán, Marnó János és Poszler György vehették át kitüntetésüket. Vitaindító előadásában Szegedy-Maszák Mihály a műfaj meghatározásának történetét körüljárva hangsúlyozta, az esszében munkáló egyensúly törékeny, poétikája kezdetektől kizárta a szenvtelen tárgyilagosságot. Ám mind az értekezés, mind a kísérlet műfajának képviselői tanulhatnak egymástól, és egyik sem vonhatja kétségbe a másik létjogosultságát. Az esszé: a kritikai értelmiség egyik fő diskurzusformája – jelentette ki Balassa Péter vitaindítójában –, de ma nagy a veszélye annak, hogy kultúra és kritika között megszakadjon a viszony. Balassa egyszersmind megalapozatlannak tartotta tudományosság és esszéizmus szembeállítását, helyette a mellérendelő szemléletmódot indítványozva. Poszler György Szabó Dezső esszéiről gondolkodván kiemelte: Szabó alapvető értekezői-egzisztenciális döntése volt, hogy nem tudós lesz, hanem megváltó, írásműveit ez a küldetéstudat határozza meg. Poszler óva intett az életmű és a váteszi íróalkat mai félreértelmezésétől. A vajdasági Bányai János az esszé és a regény közeledéséről beszélt Végel László és Juhász Erzsébet művei kapcsán, részben a kisebbségi létkérdések megjeleníthetőségének összefüggésében. Radnóti Sándor a képzőművészeti, Angyalosi Gergely a francia, Györffy Miklós a német esszékultúráról értekezett, utóbbi kifejtve, hogy szembeötlő, a magyar sajtó mennyire szűkölködik az esszé, a tárca klasszikus, szépirodalmi tekintélyű változataiban, míg a német napi-, heti-lapokban a legnevesebb írók, gondolkodók jelentkeznek írásaikkal. A konferencia fő kérdése: megújítható-e, feléleszthető-e a manapság elsikkadó esszékultúra, összességében tehát nem választható el attól a kérdéstől, hogy kik és hogyan kísérlik meg visszaadni a műfaj méltóságát.
origo.hu
Most minden kiderült Magyar Péterről a hangfelvételekből
