Időszerűségét az írónő születésnapján kívül a Napok cenzúrázatlan változatának megjelentetése adja, amely a Széphalom Könyvműhely Jókai Anna-életműsorozatának legújabb kiadványa. Az írót otthonában kerestük föl, hogy korszakváltó művéről kérdezzük.
– A Napok az ötödik könyvem volt, s valóban vízválasztónak bizonyult a pályámon, hiszen általa lettem „tűrt íróvá”. 1972 karácsonyától kezdve gyanakvás kísérte minden soromat. Fájt a mellőzés, de bőségesen kárpótolt az olvasók szeretete és figyelme, s néhány hűséges kritikusom bátor kiállása. A teljes tiltással miattuk sem lehetett volna már akkor sújtani. És azt mondtam magamnak: ha szemben állsz a fennálló rendszerrel, ne várd, hogy kitüntessen.
– Hogyan működött a Napok esetében a Kádár-kor cenzúrája és kritikája?
– A regény kálváriája akkor kezdődött, amikor a lektoraim megkértek arra, hogy néhány „közölhetetlen” mondatot „húzzunk ki” a kéziratból. Többek között kimaradtak az elesett és kivégzett 1956-os hősöket sirató mondatok, s eltüntették azt a részt is, amelyben a főhős kimondja: az orosz katonák „zabrálnak”, azaz rabolnak, gyilkolnak és megerőszakolják a nőket. Ám benne maradt a jelenet, amikor a pincében száz pengőt adnak a gyerekeknek. S erre kérdezte egy akkori olvasóm: tessék mondani, honnan volt az oroszoknak annyi magyar pénzük? Ez jelzi, hogy ha egy művet gondosan megírsz, akkor kihagyhatnak bár belőle egy mondatot, de a következőből „kiugrik”. A regény regényének folytatásaként már a könyvesboltokba kerülése előtt botrány támadt körülötte. A Szépirodalmi Könyvkiadó akkori igazgatóját több helyre behívatták, szemére vetették: hogy engedhetett ki egy ilyen regényt a kezéből. Szerencsémre a Napok előlektora, aki azt a feladatot kapta, hogy pártpolitikai szempontból ellenőrizze a közölhetőségét, nem olvasta végig, s olyan kedvező jelentést írt róla, amit már nem lehetett volna semmisnek tekinteni. Akkor nagyon szép kritikákat is kaptam, volt tehát bátorság a magyar kritikai életben. Természetesen elmarasztalókat is írtak a könyvről. Az MSZMP folyóirata, a Kritika úgy oldotta meg a dilemmát, hogy egyszerre két recenziót hozott le. Az volt a címe, hogy Egy regény, két bírálat. Az egyik alaposan lehordta, a másik ügyesen elhelyezte a magyar irodalomban és magasra minősítette. Ez is az önvédelem és az egyensúlyozás egyik korjellemző fajtája volt. Most, a teljes és cenzúrázatlan változat kiadása után annak örülök a legjobban, hogy olvasóim és méltányoló kritikusaim is észrevették, hogy a Napok bölcselet és stílusbeli előzménye a Ne féljetek című könyvemnek, amelyet valóban nem tudtam volna megírni a kilencvenes évek vége felé, ha nem írom meg harminckilenc évesen a Napokat.
– Ezt pedig bölcseleti regényként is irodalmunk kimagasló alkotásai közt tartják számon. Hőse, Oláh Viktor egy esendő, beteljesületlen sorsú értelmiségi férfi, aki csak részben a kornak, de legalább annyira saját sorsválasztásainak áldozata.
– Oláh Viktor nem héroszként vonul végig a történeten, aki egyértelműen száll szembe a gonosszal. Azt a magyar értelmiségit akartam megérteni és ábrázolni, aki sokszor jó szándéktól, buzgalomtól vezetve esik csapdába. Sorsában mégis egy lassú tisztulási folyamat tanúi lehetünk. Azzal párhuzamosan, hogy a materiális létben leépül, fölépül benne egy olyan spirituális tudás, ami átsegíti az élet utolsó, legnehezebb pillanatain. Az ember élete során mindig belekerül valamilyen fénykörbe, ami az élete rendező elvének, Napjának tűnik. S ebből sok a hamis nap, a mesterséges fény. Oláh Viktor is ilyen napoknak a bűvöletébe kerül az élete elején, amikor is az egyetemes Napnak az élménye hatja át, amikor meg távozik e földi létből, ugyanez a kozmikus Nap, az élet valódi rendező ereje, a krisztusi erő vár reá, ami az életét értelmessé teszi. A műtőasztalon, ahonnét, tudjuk, hogy már e földi világban nem ébred föl, azt mondogatja, „csak a neve, csak a neve jusson szembe, csak néven tudjam nevezni”. S azt is mondja, hogy „túl lehet élni”. Azokban az időkben kritikusaim – tisztelet a kivételnek – ha értették is, hogy Viktor Isten megnevezésére vágyik, leírni nem merték. Úgy magyarázták, hogy szeretné túlélni a műtétet. Holott ő már tudja, hogy a halált túl lehet élni. Meg lehet úgy halni, hogy az ember egy másik szférában tovább- halad. A Naptól visszanyerte csecsemő- és gyermekkorának tudását arról, hogy az életnek van magasabb értelme az életen innen és túl is. De ehhez ezt a rettenetes életet meg is kellett szenvednie.
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
